Dr. Hodinka László cikkei

Az Orvostovábbképző Szemle évek óta hagyománnyá nemesedett szerkesztési elve időről időre bemutatni egy-egy szakma vagy szubspecialitás keresztmetszetét a Szimpózium rovatban. Ez a rovat egy-egy választott témában ütközteti a nemzetközi szakmai felfogást a hazai árnyalással. A téma kijelölése izgalmas és felelős szerkesztői feladat. A válogatónak nemcsak azt kell tudnia, vagy megéreznie, hogy a bemutatandó szakma mit tudatna magáról szívesen, hanem azt is el kell döntenie, hogy mi érdekli a határterületek orvosait, vagy akár a teljes orvosi célközönséget. Ez nagyon szép továbbképzési feladat, nehéz lehet egyensúlyozni a többféle igény között. A rovat akkor teljesíti célját, ha mindkét szempontnak eleget tesz, azaz bemutatja a választott szakterület főáramát és az azt tápláló mellékáramlatokat, amelyek nemegyszer a rokon vagy határterületeken erednek.

  Az immunológiai és molekuláris biológiai kutatás – különösen a gyulladás és a szövetdestrukció immunológiája területén – az utóbbi évek során alapvetően új ismereteket hozott (IL-23 és IL-17 citokinek, Th17 T-lymphocyta-vonal). Az eredmények várható átültetése a klinikai orvoslás gyakorlatába forradalmian új lehetőséget nyit meg a reumatológia és a klinikai immunológia számára. E felismerések és a belőlük adódó klinikai következmények sokasága különösen jól tükröződik a Német Reumatológiai Társaság soros éves kongreszszusának programjában. Ezt a találkozót szeptember 19-e és 29-e között rendezték meg Hamburgban. Az itt olvasható válogatást azzal a céllal állítottuk össze, hogy bemutassuk az érintett szakterületek sokoldalúságát és a találkozó jellegét.
   Számos új gyógyszer hatásmódja – mindenekelőtt a biológiai hatóanyagoké, köztük a TNF-a-gátlóké, vagy a sejteket célzó kezelések, mint a CTLA4-immunglobulin vagy az anti-CD20 antitestek – alapul a génkifejeződéssel (génexpresszióval) és a géneknek (a betegség szempontjából jelentős) gyulladáskeltő és mátrixroncsoló effektor molekulákká történő átírásával kapcsolatos új molekuláris immunológiai felismeréseken. Grützkau és munkatársai a reumatológiai betegségek célsejtjeiben és célszöveteiben zajló génkifejeződés nyomon követésének korszerű módszereit foglalják össze. Egyúttal bemutatják a nyert adatok klinikai értelmezését is.

A rheumatoid arthritis az elmúlt évszázadban

A rheumatoid arthritisről nincsenek paleoreumatológiai emlékek, például ásatási leletek - ellentétben a köszvényes rohamról alkotott karakterisztikus képekkel és metszetekkel -, s egészen Renoirig képzőművészeti alkotások sincsenek. A betegség valószínűleg az újkorban jelent meg, és a róla alkotott klinikai összkép a múlt század második felében alakult ki abban a formában, ahogyan nemcsak az orvosi közvélekedésben, hanem a nagyrészt a hagyományos adatok alapján képzett szakorvosok gondolkodásában is rögzült.

Eszerint a rheumatoid arthritis főleg az ízületeket érintő, de szisztémás autoimmun rendszerbetegség, amely az európai népesség 1%-át érinti, ezen belül háromszor annyi nőt, mint ahány férfit. Felnőttkori formája a tízes életévektől a legmagasabb életkori dekádokig bármikor kezdődhet, évi egy ezrelékes incidenciával, leggyakrabban a harmincas és negyvenes életévekben. Patológiai alapja az ízületi belhártya exszudatív vasculitise, majd proliferációja, melynek során a reaktív nyirokcsomóra emlékeztető lymphoid infiltráció és az ízületi porcot, subchondralis csontot, szalagrendszert enzimatikusan destruáló, strukturált macrophag-fibroblast szövet, úgynevezett pannus jön létre. Ez a tumorra emlékeztetően vaszkularizált, agresszívan növekedő szövet hozza létre a kórlefolyást meghatározó erozív synovitist. Ennek következtében a kezeletlen esetekben 3 hónapos gyulladásos fellobbanások és remissziók követik egymást, miközben az ízületek funkcionális és anatómiai állapota a gyulladásos rohamok hevességével arányosan, közel lineárisan romlik. A betegség progresszivitása az első 5 évben dől el, az analóg röntgenfelvételeken mutatkozó destrukciók pontozásával többé-kevésbé kvantitatív módon mérhető és prognosztizálható. A prognózist tovább ronthatják az extraartikuláris tünetek (vasculitisek, serositis, rheumatoid nodulosis), amelyek az esetek egytizedében jelennek meg.