hirdetés

Sikeres méhtranszplantáció az Egyesült Államokban is

A Cleveland Clinic nőgyógyászai és sebészei végrehajtották az első méhátültetést az USA-ban; a műtét 9 órán át tartott.

hirdetés

A méh faktor terméketlenségben (UFI, uterine factor infertility) szenvedő nők számára a méhtranszplantáció nyújthat reményt a gyermekvállalásra. Az UFI-s nők ugyanis nem tudnak teherbe esni, mivel vagy méh nélkül születtek, vagy méhük már nem működik. Ez az irreverzíbilis állapot a nők 3–5%-át érinti.

Mindeddig az UFI-s nők számára a béranyaság volt az egyetlen lehetőség arra, hogy saját gyermekük lehessen, azonban ez jogilag bonyodalmas, és az Egyesült Államokban több állam vagy korlátozza, vagy tiltja ezt a megoldást (a béranyaság intézménye Magyarországon jogilag nem engedélyezett).

Méhtranszplantáció esetén olyan gyógyszereket kell adni, amelyek megakadályozzák, hogy a szervezet kilökje az idegen szervet, és az átültetés csak ideiglenes, 1–2 terhességet tesz lehetővé. Ezután a gyógyszerek adását befejezik, és vagy eltávolítják az átültetett méhet, vagy hagyják, hogy önmagától szétessen.

A világon eddig összesen 11 méhátültetést végeztek. Az elsőt Szaúd-Arábiában 2000-ben, azonban ezt a transzplantátumot 3 hónap múlva el kellett távolítani, mert trombózisos szövődmények alakultak ki. Az első sikeres méhtranszplantáció Svédországban történt, azóta már 9 átültetést hajtottak végre, amely után 5 terhesség és 4 szülés valósulhatott meg. Az újszülöttek egészségesek voltak, és az anyák kockázata minimális volt.

A mostani egyesült állambeli átültetésen átesett 26 éves beteg állapota stabil volt a műtét után. Az átültetett méh egy halott donorból származott. A Cleveland Clinic munkatársai 2015-ben kezdtek el olyan betegeket keresni, akiknél indokolt lehet a méhtranszplantáció, és összesen 10 ilyen műtétet szándékoznak végezni 21–39 éves,  UFI-ban szenvedő nőkön.

A betegek kiválasztása után az első lépés a nők petefészkének stimulálása, hogy megtermékenyíthető petesejteket termeljenek. E petesejteket eltávolítják, és in vitro fertilizációt (IVF) végeznek. Összesen 10 embriót választanak ki, s ezeket lefagyasztják. Az átültetendő méh 18–40 éves halott donorból származik. Amikor találnak egy ilyen donort, a műtétre kijelölt nőnek olyan gyógyszereket kezdenek adni, amelyek meggátolják az idegen szerv kilökődését. A transzplantációnak 6–8 órán belül meg kell történnie, s ennek során az ereket is összekötik. A menstruáció néhány hónap múlva kezdődik el, és a méh teljes gyógyulásához mintegy 1 évre van szükség. Ekkor az embriók egyenként felolvaszthatók és implantálhatók, és remélhető, hogy a beteg teherbe esik.

A terhesség alatt rendszeresen ellenőrzik az állapotos nőben a vérnyomást, a preeklampsziát, a magzat növekedési visszamaradását, a korai burokrepedést, a koraszülést és a magzat méhen belüli elhalását. A terhes nő továbbra is szedi a kilökődés elleni gyógyszereket, és a szülés rendszerint császármetszéssel történik.

A kutatócsoport követi az újszülöttet, hogy fény derüljön az esetleges negatív kimenetelekre. Ilyen lehet például a veleszületett rendellenesség, a perinatális fertőzés, az alacsony születési súly és az újszülött intenzív osztályra kerülés.

 

Forrás: Medical News Today

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.