hirdetés

Rákbetegségben veszélyesek lehetnek az antioxidánsok

A közvéleménybe mélyen beivódott az a hiedelem, hogy az antioxidánsok segítenek a daganatok legyőzésében is. A legújabb klinikai tapasztalatok szerint azonban ezek– különösen daganatos betegségekben-  többet árthatnak, mint használnak.

hirdetés

Az antioxidánsokat kiterjedten használják azon célból, hogy megvédjék a sejteket a reaktív oxigén gyökök (ROS-ok) által okozott károsodástól. A közvéleménybe mélyen beivódott az a hiedelem, hogy az antioxidánsok segítenek a daganatok legyőzésében is – természetesen ebben jelentős szerepe volt a táplálék-kiegészítőket gyártó iparnak és egyes szakmai véleményeknek is. Az „alternatív” gyógymódokat hirdető guruk azt javasolják, hogy táplálékunk lehetőség szerint sok antioxidánst tartalmazzon, sőt vegyünk magunkhoz antioxidáns hatású táplálékkiegészítőket is – például béta-karotint, A-vitamint, C-vitamint, E-vitamint, szeléniumot, stb. A legújabb klinikai tapasztalatok szerint – különösen daganatos betegeknek - ezek azonban többet árthatnak, mint használnak.

Az antioxidánsok előnyeit és veszélyeit egy előremutató közleményben taglalták a New England Journal of Medicine-ben (Navdeep S. Chandel). A közlemény társszerzője, Dr. David Tuveson (Cold Spring Harbor Laboratory Cancer Center igazgatóhelyettese, New York) szerint az antioxidánsok használatának ötlete még a Nobel díjas kémikustól, Linus Paulingtól származik, aki megfigyelte, hogy a sejtnövekedéshez oxidatív folyamatok szükségesek. A daganatos sejtek gyors növekedéséhez lényegesen több oxidáció szükséges, mint egy normál sejt normális működéséhez, és ezért Pauling úgy vélte, hogy az antioxidánsok ezekkel az oxidatív folyamatokkal versengve megakadályozhatják a rákos sejtburjánzást.

A NEJM-ben megjelent közlemény szerzői szerint a kezdeti preklinikai vizsgálatok valóban igazolták ezt a feltételezést, bár az utóbbi időben egyre több közlemény bizonyította, hogy az antioxidánsoknak egyáltalán nincs a daganatok megjelenését csökkentő hatása, sőt, a rák szempontjából magas kockázatú betegek számára egyenesen ártalmasak.

Dr. Tuveson utalt egy, az 1990-es években megjelent skandináv megfigyelésre, miszerint egyes antioxidánsok nagy dózisai (különösen a béta-karotin) nem kevesebb, hanem több tüdőrákos megbetegedéssel jártak. Hasonló megfigyelésekre jutottak a szeléniummal és az E-vitaminnal is (Selenium and Vitamin E Cancer Prevention Trial = SELECT): az antioxidánsok nem csökkentették a prosztatarák előfordulását, sőt, egyes betegekben növekedett a kockázat. Egy svéd vizsgálatban állati modellekben igazolták, hogy a antioxidánsok hatása káros és dózisfüggő (Sayin): egerek speciális tüdőrákjában az N-acetilcisztein és az E-vitamin fokozta a daganatok progresszióját és megrövidítette a kísérleti állatok életét. A tumor transzkripciós profiljában jelentős változások következtek be az antioxidánsok hatására: a ROS-ok csökkenésével inaktiválódott a daganatok ellen védő p53, aminek következtében nőtt a tumor-proliferáció.

A NEJM közlemény szerzői szerint a sejtben az oxidatív mechanizmusok során nemcsak ROS-ok keletkeznek, hanem antioxidánsok is, ilyen módon minden sejtben a ROS-ok és az antioxidánsok bizonyos egyensúlya jön létre. Ha ehhez kívülről antioxidánsokat adunk, akkor csak a sejtekben már egyébként is meglévő antioxidáns készletet növeljük, és az oxidatív folyamatokat egyáltalán nem gátoljuk meg, így azok továbbra is táplálni fogják a sejtek növekedését.

A táplálékkiegészítésként bevitt antioxidánsok tehát nem gátolják meg az oxidánsok által előidézett daganatos biológiai folyamatot, ezért a daganatok gátlására más mechanizmusokat kell keresnünk. Elméletileg két ilyen megoldás lehetséges: az egyik az, hogy olyan antioxidánsokat kell kifejleszteni, amelyek specifikusan a sejtben lévő oxidánstermelődést támadják, a másik megoldás pedig az lenne, hogy az antioxidánsok termelődését akadályozzuk meg a sejten belül.„Nem azt kívánjuk a cikkel közölni, hogy az antioxidánsok használata veszélyes lenne daganatos betegségekben, közleményünk megírásának célja inkább a viták kezdeményezése volt”- jelentette ki Dr. Tuveson.

Egyesek szerint viszont egyáltalán nem helyes az antioxidánsok használata, mert pl. a prosztatarákban a szelénium (SELECT-vizsgálat) nem javított a daganatos beteg helyzetén, sőt a szérum magas szelénium koncentrációja egyenesen káros volt prosztatarák agresszív formájára. A daganatos betegségek mindennapos kezelésében használt kemoterápia és sugárterápia kedvező hatásukat azáltal érik el, hogy növelik a sejtekben létrejövő oxidatív folyamatokat, ezért további vizsgálatokat igényel az is, hogy az ellenkezőleg ható antioxidánsok csökkenthetik-e ezen antitumoros kezelések hatásosságát.

Prof. James D. Watson (ő és Francis Crick a DNS szerkezetének kimutatásáért Nobel díjat kaptak 1953-ban) 2013-ban kijelentette, az a felismerés, hogy az antioxidánsok károsak lehetnek daganatos betegségekben „a legfontosabb munkám a kettős helix óta”. Prof. Watson szerint a daganatos sejten belüli antioxidánskoncentráció jelenti a problémát, és ez lehet felelős a kezelésekkel szemben kialakuló végső rezisztenciáért is. Szerinte a gyógyíthatatlanná váló, végstádiumú daganat a „túl sok” sejten belüli antioxidáns következménye.

Dr. Tuveson szerint végre tárgyalni kellene arról, hogy az antioxidánsok használata több daganatot okoz-e, mint amennyitől megvéd, t.i. eddig egyetlen, a táplálékokat kutató intervenciós vizsgálat sem tudta még bebizonyítani, hogy az antioxidánsok hatásosak lennének, vagy megnyújtanák a daganatos beteg életét. „Az igazság az, hogy inkább kissé csökkentik az ezeket használók életének hosszát.”

 

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült:

1. Medscape

2. Medscape

3. The New England Journal of Medicine 

4. Science Translation Medicine 

5. Open Biology

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.