Bevezetés Az ACCENT I és II tanulmány eredményeinek nyilvánosságra hozatala óta a Crohn-betegség kezelésére széles körben alkalmazzák a TNF-a-ellenes antitest infliximabot. Az ACT I és II vizsgálat a szer előnyös hatását igazolta közepesen súlyos vagy súlyos colitis ulcerosa azon eseteiben, ahol a szteroidok és az immunmodulátorok nem hozzák meg a kívánt hatást. Az infliximabot kétórás infúzióban alkalmazzák, melyet kétórás megfigyelési periódus követ. Az infliximabkezelés hatására javul a Crohn-betegek életminősége, és ritkábban kerül sor kórházi felvételre vagy mutétre.   A leeds-i Immune Mediated Inflammatory Diseases (IMID) központ gasztroenterológusok és reumatológusok együttmuködésének eredményeként alakult 2004-ben. Az intézményben lehetőség van az infúziók beadására, a betegeket szaknővérek látják el, hozzájárulva a várakozási idő csökkentéséhez. A betegeknek így is legalább 4 órát kell kórházban tölteni az infúzió és az ezt követő megfigyelés idejére, ami a rendszeres kezelésekre szorulók számára meglehetősen kényelmetlen.

Bevezetés A colitis ulcerosa (CU) krónikus gyulladásos betegség, ami granuloma-képződéssel nem járó nyálkahártya-gyulladást okoz a végbélben, és ez különböző mértékben terjed a vastagbélre is. Lefolyását remissziók és relapszusok váltakozása jellemzi. A betegek többnyire véres hasmenést és görcsös hasi fájdalmakat panaszolva keresik fel orvosukat. A CU incidenciája a földrajzi helyzettől függően meglehetősen változó: a szakirodalom 0,5 és 24,5 között adja meg a 100 000 lakosra jutó betegek számát, míg a prevalencia 246/100 000 értékig terjedhet. A legtöbb megbetegedést Észak- és Nyugat-Európából és Észak-Amerikából jelentik, míg Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsiában a betegség kevésbé jellemző. A kelet-európai országokban incidenciája 0,5–5,9/100 000, a nyugatabbra fekvő európai államokban 10,4/100 000. A legfrissebb dél-európai és kelet-európai, illetve ázsiai adatok szerint számos fejlődő országban folyamatosan nő az új esetek száma. A CU más krónikus betegségekhez hasonlóan egészségkárosodást okoz, és megzavarja a beteg mindennapi életét. Egyre nagyobb igénybevétel hárul az egészségügyi ellátórendszerre, ami az ellátási költségek növekedésében is megmutatkozik. A betegek közel 50%- ánál jelentkezik relapszus: a legalább egy alkalommal jelentkező relapszus 10 éves kumulatív incidenciája 67–97%. Az esetek kisebb részében gyakori relapszusok vagy krónikus, folyamatos betegség áll fenn, és összességében a betegek 20–30%-a szorul colectomiára, bár egy közelmúltban megjelent, nem válogatott európai betegcsoporton végzett vizsgálat 10 éven át követettek körében kisebb arányokról számolt be. Bebizonyosodott, hogy CU-ban fokozott a gyulladásos bélbetegségen kívüli emésztőszervi kórképekhez kapcsolódó halálozás, és férfiak körében lényegesen magasabb a colorectalis rák mortalitása, ugyanakkor nőkben nem észleltek hasonló összefüggést.

Bevezetés A daganatos kórképek közt világszerte ötödik helyen álló hepatocelluláris carcinoma (HCC) prognózisa igen kedvezőtlen, a túlélés medián értéke mindössze 6–9 hónap. A betegség leginkább Afrika szubszaharai területein és Délkelet- Ázsiában gyakori. Észak-Európában és az Egyesült Államokban emelkedő incidenciát regisztrálnak, amiért elsősorban a krónikus hepatitis C fertőzéseket teszik felelőssé.  A lehetséges terápiás eszközök körét a betegség stádiuma szabja meg. Potenciálisan kuratív kezelésre (pl. sebészeti reszekció, májtranszplantáció, perkután módszerek [perkután ethanol-injekció, rádiófrekvenciás abláció]) kizárólag korai stádiumban van lehetőség. Közepesen előrehaladott betegség esetén jó hatású lehet az artériás embolizáció. A leghosszabb periódust felölelő megfigyelések szerint és e tanulmány idejéig nem született olyan kezelés, mely előrehaladott HCC portális invázióval és metasztázisokkal kísért eseteiben is hatásos lenne. A közelmúltban jelent meg az első olyan beszámoló, mely szerint korai cirrhosissal járó, előrehaladott HCC-ben némi hatást remélhetünk a multikináz-inhibitor sorafenib adásától, de az eredményekkel nem lehetünk elégedettek. Új kezelési stratégiák elemzése, különösen előrehaladott betegségben, így igen lényeges.

Bevezetés Az ileum-pouch anális anastomosis (ileal pouch anal anastomosis, IPAA) kialakításának célja a bélfolytonosság helyreállítása a kontinencia megőrzésével, a proctocolectomián átesett betegek életminőségének biztosítására. Becslések szerint a colitis ulcerosás (CU) betegek 10–35%-ánál kerül sor colectomiára. Ma a gyógyszeres terápiára rezisztens colitis ulcerosás betegek számára, vagy ha egyidejű dysplasia/neoplasia is észlelhető, az elsőként választandó kezelés a helyreállító proctocolectomia (RPC) IPAA kialakításával. Az eljárás a familiáris adenomatosus polyposis (FAP) kezelésében is egyre népszerűbb. Bár anoperineális vagy ileális manifesztációkkal nem bíró Crohn-betegek is alkalmasak lehetnek a pouch-műtétre, ez a gyakori pouch-diszfunkció, és az esetek körülbelül 25%-ában később szükségessé váló pouch-eltávolítás miatt számukra nem javasolt.

A kapszula endoszkópia hatása tisztázatlan eredetű vérzés esetén a további ellátási stratégiára és a hosszú távú klinikai kimenetelre  Metabolikus tényezők és a krónikus hepatitis B és C fertőzés okozta hepatocelluláris carcinoma kockázata: taiwani követéses vizsgálat  Első alkalommal kezelt betegek esetében a szekvenciális kezelés hatékonyabb a Helicobacter pylori eradikációjára, mint a szokott megoldás A nem varix eredetű felső gasztrointesztinális vérzés mortalitásának prediktív tényezői: multicentrikus vizsgálat Autoimmun betegségek incidenciája coeliakiában: a gluténmentes étrend védő hatása

Közelgő kongresszusok Az MGT 51. Nagygyűlése Európai Gasztroenterológiai és Endoterápiás Workshop Gasztrointesztinális Endoszkópia Szövődményei Szimpózium Az ECCO 21. konferenciája Az EPC 41. Nagygyűlése Ösztöndíj Kongresszusi beszámolók Beszámoló a Legkorszerűbb Onkológiai Gyógyításért Alapítvány OncoUpdate rendezvényéről

Mit jelent ma fiatal gasztroenterológusnak lenni Magyarországon? A rohanó, modern életmód nemcsak a kardiológiai betegségek kockázatát növeli, hanem a gasztroenterológiai problémák gyakoribbá válását is jelenti. Korunk emberének nemcsak a koleszterinszintjét és vérnyomását kell kordában tartani, de a bélflóráját és gyomorsavát is. Gasztroenterológusra tehát mindig és egyre inkább szükség lesz, de vajon fenyegeti-e veszély az utánpótlást? Képes-e a szakma megújulni, ebben a változó világban életpályamodellt mutatni a fiataloknak? Milyen perspektívát tud kínálni a mai magyar társadalom a szakmának?   A motiváció, ami erre a pályára vezeti a jelölteket, örök: a tudományos érdeklődés, a gyógyítás művészetének varázsa, az endoszkópos tevékenység nyújtotta technikai kihívás és sikerélmény. Gasztroenterológussá válni ma csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, egy mester irányítása mellett lehet és érdemes. Iskolateremtő személyiségek ma is vannak, és sokan az ő példájukat követve választják ezt a pályát. A hagyományos mester–tanítvány viszonyt azonban a rezidens rendszer szétzilálta. Bár a jelöltek talán így a szakma egy szélesebb palettáját tekinthetik át, kevesebb a személyes kötődés, ami az emberi értékek közvetítését is nehezíti. Pedig a személyiség fejlesztése az oktatásnak legalább olyan fontos része, mint a lexikális ismeretek átadása.