Az akut hepatitisben tapasztalható gyors, néha halálos kimenetelű májelégtelenséghez vezető progresszió esetenként a megelőzően szedett gyógyszereknek vagy más xenobiotikumoknak tudható be. Egy korábban egészséges, akut hepatitis E-ben szenvedő indiai férfinél, öt napig tartó gyógynövénytartalmú szer alkalmazása után akut májelégtelenség lépett fel. Az ilyen halálesetek elkerülhetők lennének, ha nyomást gyakorolnánk az egészségügyi hatóságokra, a lakosságot pedig tájékoztatnánk az efféle kezelés veszélyeiről. Az orvosok felelőssége, hogy meggyőzzék akut májbetegségben szenvedő betegüket: a tünetek enyhítésére gyógyulásukig ne szedjen gyógyszereket, főképp ne növényi szereket. Feltételezhető, hogy Indiában a terhes nők hepatitis E miatti, ott gyakori halálozását nemegyszer az akut májgyulladás kezdeti tünetei miatt fogyasztott növényi szerek okozzák.

A NERB eseteinek jelentős hányadában felhasi fájdalom jelentkezik, mely inkább funkcionális dyspepsiára, mintsem refluxbetegségre jellegzetes. Az átfedés oka nem teljesen tisztázott, de felmerült, hogy a felső gasztrointesztinális (GI) tünetek e két csoportjában többek között a savhatás lehet a közös kórélettani tényező. Fiziológiai kutatások sora mellett az is a funkcionális dyspepsia és a NERB külön entitásként való kezelésének és eltérő gyógyszeres terápia alkalmazásának szükségességét erősíti, hogy a típusos refluxot kísérő dyspepsiás tüneteket a protonpumpagátlók alig enyhítik.

Célkitűzés. A napi gyakorlatban kívántuk tanulmányozni a sebészeti terápiára nem alkalmas hepatocelluláris carcinoma perkután rádiófrekvenciás ablációjának (RFA) biztonságosságát és hatásosságát. Módszerek. Összesen 63 HCC-s (szoliter góc <5 cm vagy két góc <3 cm), cirrhosisos, nem válogatott beteget kezeltünk RFA-val. A betegek többsége kompenzált májbetegségben (73% Child A) szenvedett, és a daganat korai stádiumú volt (87% CLIP 0–1). A beavatkozás javallatának megoszlása a következő volt: HCC primer kezelése (30 beteg), májtranszplantáció előtti adjuváns terápia (15 beteg), korábbi daganatellenes kezelés ellenére progrediáló HCC palliatív kezelése (18 eset). Az RFA-t változtatható méretű, 10 horgas elektródával végeztük, melyet 100 kW-os elektromos generátorhoz kapcsoltunk. Eredmények. Nyolcvan ülésben 71 elváltozást kezeltünk. Tizenhat beteg szorult adjuváns kemoembolizációra. A betegeket átlagosan 18±12 hónapon keresztül követtük. Primer/adjuváns kezeléssel a betegek 87%-ánál értünk el objektív választ. Májtranszplantáció során a betegek 38%-ánál észleltünk az eltávolított májban teljes szöveti necrosist. Primer/adjuváns kezelés után a túlélés egy, két, illetve három év elteltével 95%, 76%, illetve 72%, míg a palliatív kezelés mellett a túlélési arány rendre 82%, 68%, illetve 51% volt. Jelentősebb mellékhatásokat (haemoperitoneum, pleuritis, pneumothorax és sepsis) a betegek 6,3%-ánál észleltünk. Megjegyzésre érdemes, hogy az egyetlen ülésben alkalmazott RFA utáni két hónapban két betegnél a daganat gyors progresszióját észleltük (egy betegnél a vena portae tumoros thrombosisát és többgócú HCC-t, egy másik betegnél bőr- és tüdőáttéteket). Következtetések. A 3 cm-nél nem nagyobb elváltozások esetében perkután RFA-val a betegek többségénél biztonságos, lokális tumor-necrosis érhető el. Mivel az eljárás súlyos szövődményekkel és gyors daganatszóródással járhat, a kezelésre alkalmas egyének gondos kiválasztása javasolható.

Háttér. Az intrahepatikus biliáris cystadenoma (IBC) ritka májdaganat, mely igen hajlamos a kiújulásra, illetve a cystadenocarcinomává (IBCa) történő malignus elfajulásra. Módszerek. Májsebészeti osztályunkon 2003 júniusa és 2006 decembere között négy beteg került műtétre intrahepatikus cystadenoma miatt. Mindegyikük nő volt, átlagéletkoruk medián értékben 51 (45–63) év volt. A reszekció három esetben bal, egyben jobb oldali hepatectomiát jelentett. Két betegnél hasi képalkotó vizsgálatok és a szérum tumormarkereinek meghatározása derített fényt az IBC fennállására, a másik két betegnél egyszerű cysta téves diagnózisa miatt laparoszkópos fenesztráció történt, majd a cysta ismételt megjelenését követően utalták a beteget intézetünkbe. Eredmények. A patológiai lelet minden esetben cystadenomát igazolt. A posztoperatív időszak eseménytelen volt, a betegek medián értékben 8 (5–12) napot töltöttek kórházban. A medián értékben 18 (2–40) hónapos követés szerint minden beteg életben van, recidíva egyiküknél sem jelentkezett. Következtetés. A máj cystadenomái könnyen összetéveszthetők más cystosus elváltozásokkal. Agresszív sebészeti kezelés javasolt, mivel az elváltozásból gyakran alakult ki rosszindulatú daganat, és igen nagy a kiújulás aránya is.

Háttér. Korábban kimutatták, hogy a gastrooesophagealis reflux betegségnek (GORB) jelentősége lehet az asthma kialakulásában, de alig rendelkezünk adatokkal arra vonatkozóan, hogy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD, chronic obstructive pulmonary disease) milyen arányban kell számolnunk GORB egyidejű fennállásával, és semmit nem tudunk arról, hogy e betegcsoportban összességében milyen a gasztrointesztinális (GI) tünetek előfordulási gyakorisága. Módszerek. Összesen 113 COPD-s beteg töltötte ki az alábbi kérdőíveket: Gastrointestinal Symptom-Rating Scale (GSRS), ROME II Modular kérdőívek (irritábilis bél szindróma kritériumai), Psychological General Well-Being index (PGWB) és Hospital Anxiety and Depression skála. A kontrollcsoportot 82, krónikus veseelégtelenségben (CRF, chronic renal failure) szenvedő beteg, továbbá a svéd átlagnépesség 2000 tagja alkotta. Eredmények. A COPD-s betegek esetében az összegzett GSRS pontszám 2,12 (1,92–2,28) volt, ami szignifikánsan magasabb, mint az átlagpopulációban kapott 1,96 (1,81–2,12) érték. A COPD-s és a CRF-es betegek között ugyanakkor egyik GSRS-pontszám tekintetében sem mutatkozott jelentős eltérés. A COPD-csoportban regisztrált összegzett PGWB-pontszámok elmaradtak a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek (90 [78–104] vs. 98 [83–113]; p<0,05), illetve az átlagos népesség pontszámától (103 [102–104], p<0,001). COPD esetében negatív kapcsolat mutatkozott a GSRS- és PGWB-pontszámok között (r = –0,48; p<0,001). A COPD-s betegek közül 16-an (14%) feleltek meg az irritábilis bél szindróma Róma II. kritériumainak. Következtetések. COPD esetén a GI tünetek gyakoribbak, mint egészségesekben, a CRF-es betegekhez képest azonban nincs eltérés. A GI tünetek kedvezőtlenül befolyásolják a pszichés jóllétet (lelki egészséget), ezért diagnosztikai erőfeszítéseket kell tenni a kezelési lehetőségek felderítésére.

Célkitűzés. Gastrooesophagealis reflux betegségben az életminőség javítására egyaránt eredményes a gyógyszeres kezelés és a laparoszkópos antirefluxműtét. A nem kellően hatásos vagy mellékhatásokkal járó gyógyszeres kezelést követő sebészeti beavatkozás után várhatóan javul az életminőség, célunk annak első ízben történő meghatározása volt, hogy igaz-e ez akkor, ha a gyógyszeres kezelés eredményes, a beteg mégis műtét mellett dönt (a beteg kérésére kerül sor sebészeti beavatkozásra). Módszerek. Adatbázisunk retrospektív áttekintése során (1999–2003, n=313) 60 olyan esetet találtunk, amikor a laparoszkópos antirefluxműtét a beteg kérésére történt. A betegeket a műtét előtt, a gyógyszeres kezelés ideje alatt és a műtét után 6 hónappal két általános életminőségi kérdőív (Short Form 36 és Psychological General Well-Being index) és egy gasztrointesztinális tüneti kérdőív (Gastrointestinal Symptom Rating Scale) kitöltésére kértük fel. Eredmények. Az összes kérdőívet minden időpontban 28 beteg válaszolta meg: 31 férfi, 7 nő (átlagéletkor 42 [15–66] év). A gyógyszeres kezelés alatt regisztrált preoperatív pontszámok a sebészeti beavatkozást követően jelentősen javultak: a Short Form 36 által meghatározott fizikális összpontszám medián értéke 52,0-ről 54,0-re (p=0,034), a mentális összpontszám medián értéke 51,0-ről 56,0-ra (p=0,020); a Psychological General Well-Being összpontszámának medián értéke 78,0-ról 90,0-re (p=0,0001); a Gastrointestinal Symptom Rating Scale összpontszámának medián értéke 2,13-ról 1,73-ra (p=0,0007), a refluxot jelző pontszám pedig 2,50-ről 1,00-re (p<0,0001). Következtetés. A laparoszkópos antirefluxműtét akkor is nagyban javítja a refluxos betegek életminőségét, ha a tünetek gyógyszeres kezeléssel is jól kontrollálhatók. Noha tanulmányunk nem összehasonlító jellegű, és viszonylag rövid a követési idő is, véleményünk szerint a laparoszkópos antirefluxműtét lehetőségét akkor is érdemes mérlegelni, ha a gyógyszerek hatásosnak bizonyulnak.

A szimpatikus idegrendszer aktivációja ésa vese vérátáramlásának autoregulációja cirrhosishepatisben Vérző gasztrikus vaszkuláris ectasia ellátásaargon plazma koagulációval: cirrhosisos és nemcirrhosisos betegek összehasonlítása Dohányzás és adenomatosus polypusok:metaanalízis A primer szklerotizáló cholangitis kiújulásánakrizikófaktorai májtranszplantáció után A fali nodulusok nélküli, oldalági intraduktálispapilláris mucinózus pancreas-tumorok természeteslefolyása: hosszú távú megfigyeléseseredmények EUS: a feltételezett choledocholithiasis felderítésénekeredményessége: metaanalízis

Kongresszusok, előadások Colorectalis Carcinoma Csúcstalálkozó European Society of Coloproctology II. Magyar Evészavar Kongresszus Az MGT Endoszkópos Szekciójának vándorgyűlése Az American College of Gastroenterology 2008. évi ülése A Diabetológiai és Anyagcsere Alapítvány és a Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinika közös tudományos rendezvénye Az IASGO 18. Világkongresszusa Neurogasztroenterológia és motilitás Levél a World Gastroenterology Organization nemzeti tagszervezeteihez Felhívás nemzeti gasztroenterológiai társaságok elnökeinek és főtitkárainak  

Bevezetés A modern társadalmak egyre több olyan kórképpel küszködnek, ami a korunkra jellemző túlzott kalóriabevitellel, mozgásszegény életformával, esetenként egyoldalú táplálkozási szokásokkal magyarázható. A leegyszerűsítve emésztési problémának is nevezett funkcionális dyspepsia miatt orvoshoz forduló betegek jelentős részében felső hasi panaszok dominálnak a klinikai képben, melynek hátterében egyre gyakrabban derül fény a gyomor motilitási zavaraira is (1. ábra). A gyomor legfőbb motoros funkciója, hogy aktív tárolóként befogadja és keveri az elfogyasztott ételt, elősegítve az emésztési folyamatokat, majd továbbítja bennékét a duodenum felé (2. ábra). A normális gyomorürülés komplex és összerendezett folyamat, melynek szabályozásában a nervus vagus efferens szára, a szimpatikus gerincvelői rostok, az enterális idegrendszer stimuláló kolinerg és gátló nitriterg idegszálai, a mienterikus plexusban található és a gyomor „pacemaker”-ének tartott interstitialis Cajal-sejtek, valamint a gyomorfal simaizomzata együttesen vesznek részt. Ennek során a vagus-ingerlés regulálja a fundus akkomodációját, az antrum kontrakcióit és a pylorus relaxációját. A folyamat komplexitásához tartozik, hogy a fundus relaxációjának hiánya inkább felelős a korai teltségérzés, felső hasi diszkomfort létrejöttéért, amit időnként a kevéssé megemésztett ételek gyors átjutása követ a duodenumba, ahol mindez görcsöt, hasmenést, zuborgást is okozhat, míg a gyomor kimeneti részének hiányos relaxációja okozza a ténylegesen meglassult ürülést. Az utóbbi folyamatban a simaizmok nitriterg relaxációjának hiányos működése tűnik elsődlegesnek. A gyomor ún. nem kontraháló lassú hullámai percenként háromszor indulnak a nagygörbület mellől, a corpus felső-középső harmada határán elhelyezkedő pacemaker területéről, körbe és disztális irányba terjednek. Erre tevődnek azután rá olyan elektromos impulzusok, amelyek valódi kontrakciót váltanak ki.