OTSZ Online >> Rovatok >> Egyéb >> Ránézek és megmondom
2023-02-09
Egy öt hónapos kislányt hoznak orvoshoz egy hete súlyosbodó bőrelváltozás miatt. A kiütés 6 héttel korábban jelentkezett az arcon, majd a pelenkával fedett bőrterületen, a végtagokon és a mellkason is megjelent. Gyógynövényekkel, hintőporral és – az édesanya elmondása szerint – „antibiotikumtartalmú kenőccsel” kezelték, de a tünetek továbbra is fennálltak. Az elváltozások nem viszkettek, bár a kislány korábban ingerlékenynek tűnt. Egyéb tünetekről (többek között lázról, szemészeti eltérésekről, köhögésről, nehézlégzésről, hányásról, hasmenésről, az étvágy megváltozásáról, a haj vagy a köröm eltéréseiről) nem számoltak be.
A cystás fibrosis (CF) az egyik leggyakrabban előforduló ritka genetikai betegség Magyarországon. Az elmúlt évtizedekben a diagnosztikus és terápiás lehetőségek lehetővé tették a betegek élettartamának és életminőségének javulását, azonban a betegség jelentős terhet ró a családokra, ezért a gondozás multidiszciplináris csapatmunkát követel meg, melynek egyenértékű, oszlopos tagjai az alapellátásban dolgozó kollégák, dietetikusok, gyógytornászok, pszichológusok, CF specialisták és nővérek. Írásunkban a Magyarországon a 2021-es évben bevezetett génmodulátor terápia és a 2022-es évben bevezetendő újszülöttkori szűrés kapcsán ismertetünk néhány gondolatot, kiemelve a korai diagnózis fontosságát.
Vas hiányában a vér nem láthatja el egyik fő feladatát, az oxigénszállítást, ezért a szervezet vasháztartásának zavara az idegrendszertől az izmokig minden szövet mûködésére kihat. A vashiányos vérszegénység felismerése nemcsak a vas pótlására figyelmeztetheti az orvost és betegét, hanem lappangó, de vérvesztéssel járó, súlyos betegségre is.
OTSZ Online >> Rovatok >> Egyéb >> Egészségügyeink
2021-10-27
2021. június 29. napjától hatályos az ún. Gyógyszer-gazdaságossági Törvény (Gyftv.)1 módosítása, ami jelentős változásokat hozott mind a gyógyszerpromóció, mind a gyógyszercégek és egészségügyi szakemberek közötti szerződéses kapcsolatok területén. A törvénymódosítás számos ponton nehezen volt értelmezhető, így a gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközött; ennek bizonyos aspektusairól előző cikkemben írtam.
Látva a jogszabály hiányosságait és az ebből eredő iparági bizonytalanságot, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2021. szeptember 20-án iránymutatást tett közzé, ami segítséget nyújt az értelmezésben (Iránymutatás).2
Az előrehaladott malignus daganatos betegségben szenvedők több mint felénél kialakul az összetett anyagcsere-változásokkal járó cachexia szindróma. A cachexia jellemzője a súlyvesztésen túl, a zsírveszteség és az izomtömeg vesztése. A rosszindulatú daganatos megbetegedéssel járó cachexia ellátása sokat fejlődött az utóbbi évtizedben. A cachexiás beteg megfelelő ellátásához szükséges multidiszciplinális folyamatban az egészségügyi rendszer szinte minden résztvevőjének fontos szerepe van, hiszen más-más ponton kapcsolódnak be a beteg ellátásába.
A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb urológiai daganatos megbetegedése. A szerven belüli daganat eredményesen gyógyítható, így nem lehet eléggé hangsúlyozni az agresszív dülmirigyrák korai diagnosztizálásának jelentőségét. Előrehaladott stádiumban az egyre korszerűbb gyógyszeres kezelésekkel jól befolyásolható a daganat progressziója, ezek a terápiás lehetőségek hazánkban is elérhetők. Dolgozatunkkal szeretnénk bemutatni a prosztatadaganat jelenlegi diagnosztikus és terápiás lehetőségeit.
Háttér. A krónikus obstruktív tüdőbetegség progrediáló betegség, mely romló tüdőfunkcióval, exacerbációkkal és extrapulmonális komorbiditásokkal jár. A halálozás akut állapotrosszabbodásokkal függ össze, melyeket légúti infekciók provokálhatnak, ennek egyik oka lehet a D-vitamin-hiány.
Célkitűzés. Vizsgálatunk célja rendszeres D-vitamin-pótlásban részesülő COPD-s betegek azonosítása és összefüggés keresése a betegség súlyossága, a betegek életminősége, társbetegségei, fizikai aktivitása és az exacerbációk száma között.
Ahhoz képest, hogy elfogadjuk a mikrobiom szerteágazó befolyását az életünk legalapvetőbb területeire, meglepően könnyelműen nyúlunk az e folyamatok befolyásolását célzó terápiákhoz.
Az életkor, a fizikai aktivitás, a testtömeg és bizonyos táplálékok fogyasztása négy olyan tényező, ami bizonyítottan befolyásolja a kardiovaszkuláris betegségek kialakulását. Ugyanerről a négy tényezőről azonban azt is tudjuk, hogy hatást gyakorolnak a bél mikrobiomjára. Lehetséges, hogy ezeknek a kardiovaszkuláris kockázati tényezőknek a hátterében a bél dysbiosisa a tényleges ható tényező?
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.