Nemzetközi szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy elengedhetetlen a probiotikumok biztonságosságának vizsgálata, különösen a veszélyeztetett populációk körében.

Ahányszor antimikrobiális szerekhez nyúlunk, rezisztens baktériumpo­pulációk keletkezését vagy felszaporodását kockáztatjuk. A kezelésekkel célba vett baktériumok rezisztenciájának alakulása már régóta a figyelem középpontjában áll. Az MRSA és az ESBL példáján megtanulhattuk, hogy figyelmünknek ki kell terjednie minden olyan baktériumra, amely ki van téve az antimikrobiális szerek hatásának. Ezért nagy szükség van olyan orvosi és állatorvosi stratégiák kifejlesztésére, amelyekkel a bakteriális rezisztencia kordában tartható.

A bél mikrobiomjáról bebizonyosodott, hogy kulcsfontosságú szá­mos anyagcsere-, táplálkozási, élettani és immunológiai folyamatban, bár a részletek pontosabb tisztázásához még sok vizsgálatra van szük­ség. Az eddigi terápiás alkalmazások (pro- és prebiotikumok adása, „széklettranszplantáció”) mellett a jövőben új lehetőségek nyílhatnak arra, hogy a bélflóra módosítását gyógymódként hasznosítsuk.

Az Indiában és Közép-Afrikában tanult svéd cserediákok visszatérése után bélflórájukban az antiobiotikumrezisztenciáért felelős többféle gén volt kimutatható. Az erről beszámoló közlemény az Antimicrobial Agent and Chemotherapy című lapban jelent meg.

Az előrehaladott stádiumú nem kissejtes tüdőkarcinómák kezelési algoritmusában EGFR-szenzitizáló mutációt hordozó daganat esetén lehetőség szerint első vonal­beli kezelésként alkalmazandók a tirozinkináz-inhibitorok. Míg a hagyományos citotoxikus kezelésből, mely általában harmadik generációs szerekkel kombinált platina bázisú terápia, 4–6 ciklust alkalmazunk, addig a molekuláris célzott gyógyszereket fenntartó kezelésben, a daganat radiológiai progressziójáig adjuk. Nehéz előre megjósolni, hogy egy adott beteg esetében milyen időtartamú kezelés várható, és nehéz annak megállapítása is, hogy mikor válik a kezelés hatástalanná, mikor mondjuk ki a daganatos progressziót, mikor kell terápiát váltani, és hogy azt milyen módon tegyük. A szerzők a cikkben ezeket a forrongó kérdéseket járják körül, és ismertetik az irodalomban fellelhető főbb klinikai tapasztalatokat, szakmai ajánlásokat.

A közlemény arra hívja fel a figyelmet – a teljesség igénye nélkül –, milyen irány­ban kell/kellene fejlődnie a mikrobiológiának hazánkban is ahhoz, hogy megvaló­síthassuk a klinikai mikrobiológus legfontosabb célját: releváns mikrobiológiai lelet szülessen a lehető legrövidebb idő alatt.