Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

A legfejlettebb egészségüggyel rendelkező országokban az osteoporosis egyre inkább az érdeklődés középpontjába került az elmúlt években. E fokozott figyelem mind a szakmában, mind a társadalomban észlelhető. A világszerte megfigyelhető érdeklődésnek több oka van. A legfontosabb minden bizonnyal az, hogy a civilizált országokban az átlagos élettartam megnőtt, illetve egyre növekvőben van, így a lakosságnak mind nagyobb hányada él abban az életkori csoportban, melyben az osteoporosis leggya­koribb formája egészségi problémát okoz.

. A civilizált országokban az átlagos élettartam megnőtt, illetve egyre növekvőben van, így a lakosságnak mind nagyobb hányada él abban az életkori csoportban, melyben az osteoporosis leggyakoribb formája egészségi problémát okoz. Érthető tehát, hogy mind a szakmában, mind a társadalomban fokozott figyelem irányul az osteoporosisra.

A csontritkulás a leggyakoribb csontanyagcsere-betegség, melyet a csont ásványianyag-tartalmának megfogyatkozása, a mikroarchitektúra káro­sodása, következményes fokozott csonttörékenység jellemez. Hátterében a remodelling károsodása (csontbontás és csontépítés aránya), fokozott csontbontás áll. Nemcsak a csont mennyisége, hanem a minősége is csök­ken, ezért kis erőbehatásra is törnek a csontok.

Az osteoporosis a csonttömeg csökkenésével, a csontszerkezet károsodásával, a csont minőségének romlásával jellemezhető kórkép, amelyben a csontbontás mértéke/sebessége meghaladja a csontépítését. Az osteoporosis korai felismerése alapvetően fontos, csakúgy, mint a csonttörések kialakulásának lehetőség szerinti elkerülése.

Az osteoporosis a csont ásványianyag-tartalmának megfogyatkozásával és a csontszerkezet minőségének romlásával járó idült csontanyagcsere-betegség, mely a csonttörési kockázat növekedésével jár. A biszfoszfonátok a legszélesebb körben alkalmazott specifikus antiporotikus szerek. A biszfoszfonátok akkumulálódnak a csontban, így az osteoclastokra kifejtett gátló hatásuk a gyógyszer elhagyását követően is fennáll. Emiatt, illetve a kezeléssel összefüggésbe hozott állkapocs-necrosis és atípusos femur-törés miatt a biszfoszfonátkezelés optimális időtartama a mai napig vita tárgya.

Az FDA 2019. április 9-én engedélyezte a posztmenopauzális nők oszteoporózisának kezelésére szolgáló Evenity (romoszozumab-aqqg) készítményt.

A közeljövőben lehetőség nyílhat az elhízással társuló leptinrezisztencia sikeres kezelésére. A táplálkozás hatással lehet a leptinrezisztencia kiala­kulására, ezáltal megváltoztathatja az energiahomeosztázis neuroendokrin szabályozását. A leptin szerepet játszik az intesztinális táplálékfelvétel, a vérnyomás és a fertilitás szabályozásában, ugyanakkor számos gyulla­dásos és autoimmun betegséggel összefüggésbe hozható.

Az imatinib, majd számos más tirozin-kináz-gátló megjelenése áttörést ho­zott a krónikus mieloid leukémia kezelésében, ma az esetek döntő többsé­gében sikerül hematológiai, citogenetikai és molekuláris remissziót elérni. A betegek túlélését egyre inkább a kísérőbetegségek határozzák meg, így a kezelés megválasztásában a különböző tirozin-kináz-gátlók metabolikus mellékhatásai egyre fontosabb szempontnak számítanak.

A téli álmot alvó medvékben a nyugalmi szakaszban a csontok állandó megújulását biztosító folyamatok is lelassulnak. A védelmi mechanizmus megismerése hasznos lehet a humán orvoslásban is.