Magas vérnyomás (hipertónia)

Vérnyomáson majdnem mindig a ve­rőerekben – artériákban – a vér ál­tal az érfalra kifejtett nyomást értjük. (A visszerekben – vénákban – uralko­dó sokkal kisebb nyomást nem szok­ták mérni az orvosok.) Az artériás vérnyomás mérésekor két értéket kell meghatározni. A felső érték, az ún. szisztolés vérnyomás a szívverés által keltett pulzushullám érkezésekor mér­hető, az alsó pedig, az ún. diasztolés vérnyomás, azt fejezi ki, hogy med­dig csökken a nyomás két pulzushul­lám között. Mindkét érték lehet kóros, együtt vagy külön-külön.

A vérnyomás részben a szívműkö­déstől, részben a verőerek ellenállásá­tól függ. Minél több vért lök a szív az erekbe, és minél szűkebbek a verőerek, annál magasabb a vérnyomás, s annál nagyobb megterhelésnek van kitéve mind a szív, mind az erek fala.

A magasvérnyomás-betegséget maga a beteg hosszú éveken át észre sem ve­szi. Ezekben az években alakulnak ki fokozatosan azok az érfali elváltozá­sok, amelyek majd jóval később szív­infarktushoz, szélütéshez, végtagi ar­tériás szűkülethez, vesebetegséghez, látásromláshoz vezethetnek. Időskor­ban sokkal gyakoribb a hipertónia, mint a korábbi életszakaszokban, de az idősek magas vérnyomása nem az öregedés szükségszerű velejárója, ha­nem betegség, amelyet kezelni kell.

A magas vérnyomás felismerése

A gyermekek évenkénti orvosi ellenőr­zésének elmaradhatatlan része a vér­nyomás mérése. A fiataloknak legalább kétévente, a középkorúaknak és az idősebbeknek legalább évente egyszer meg kell méretniük a vérnyomásukat. Ha magas vagy ingadozó a vérnyomás, illetve ha fennáll valamilyen „kocká­zati tényező” – pl. hasi elhízás, ma­gas koleszterinszint vagy cukorbeteg­ség –, akkor az orvos ennél gyakoribb vérnyomásméréseket ajánl, az utóbbi időben egyre többször otthoni vérnyo­másmérő beszerzését is javasolja.

A hagyományos vérnyomásmé­rés abból áll, hogy a felkarra helyezett „mandzsetta” felpumpálásával a karban leállítják a vérkeringést, majd a levegő kiengedésével fokozatosan csökkentik a mandzsetta nyomását, és a nyomásmérő higanyoszlopa megmu­tatja, hogy a véráramlás mekkora nyo­másnál indul be (felső érték) és mek­koránál válik egyenletessé (alsó érték).

Normális (ideális) vérnyomásnak a 120/80 higanymilliméter (Hgmm) alatti értékeket tekintik az orvosok. Magas vérnyomást megelőző állapot­ról (prehipertóniáról) akkor beszél­nek, ha a felső érték 120 és 140 Hgmm közé, az alsó érték pedig 80 és 90 Hgmm közé esik. A hipertónia első stádiuma 140–160 Hgmm-es felső, il­letve 90 és 100 Hgmm közötti alsó vérnyomásértéket jelent; súlyos, 2. stá­diumú hipertónián pedig a 160 Hgmm fölötti felső és 100 Hgmm fölötti alsó vérnyomásértékeket értjük.

A vérnyomás percről percre változ­hat (pl. hirtelen stressz miatt), függ­het a napszaktól, a fizikai aktivitástól, a testhelyzettől is. A magas vérnyomás diagnózisához egy mérés nem elég, különösen nem akkor, ha a mérési eredmények ingadozók. Nem ritkaság, hogy csak a rendelői mérések adnak kóros eredményt („fehérköpeny-hiper­tónia”), vagy fordítva, a mindennapi élet stresszhatásai magas vérnyomást okoznak, de ezt a rendelői mérés nem mutatja ki („álcázott hipertónia”). Ilyenkor otthoni vérnyomásmérések vagy 24 órás vérnyomás-ellenőrzés („monitorozás”) segítségével lehet fel­állítani a diagnózist.

A hosszabb ideje lappangó vagy nem megfelelően kezelt magasvérnyomás-betegség kivizsgálásába az esetleges érelváltozásokat, szervkárosodásokat kimutató műszeres és laboratóriumi vizsgálatok is beletartoznak.

A magas vérnyomás okai

Felnőttkorban a magas vérnyomás legtöbbször nyilvánvaló szervi ok nél­kül, fokozatosan alakul ki (elsődleges vagy esszenciális hipertónia). Növe­li ennek kockázatát pl. az idősebb kor, az örökletes családi hajlam, a túlsúly vagy elhízás, a dohányzás, a konyha­sóban gazdag táplálkozás és a stressz. Ha azonban gyermekkorban vagy hir­telen jelenik meg a súlyos hipertónia, akkor a másodlagos magas vérnyomás lehetőségére is gondolni kell.

Másodlagos hipertóniát sokféle be­tegség okozhat. Ezek közé tartoznak különböző vesebetegségek, pajzsmi­rigyproblémák, a mellékvese daga­natai, veleszületett érfejlődési rend­ellenességek, valamint az alvás alatti légzéskimaradás (obstruktív alvási apnoé). Gyógyszerek is kiválthatnak másodlagos magas vérnyomást (lásd a keretes betétet, balra). Jelentősen emeli a vérnyomást a mértéktelen al­koholfogyasztás és több kábítószer (pl. kokain, amfetaminok).

Az elsődleges és a másodlagos magas vérnyomást nagyon fontos elkülöníte­ni egymástól, mert eltérő a kezelésük: elsődleges hipertónia esetén a tünet ke­zelése – tehát a vérnyomáscsökkentés – áll a középpontban, a másodlagos hi­pertóniák terápiájában viszont a kiváltó ok megszüntetése a cél.

 A magas vérnyomás kezelése

Az újonnan jelentkező, nem súlyos hipertónia vagy hipertóniát megelő­ző állapot kezelésére elsősorban élet­mód- és étrendváltoztatást javasolnak az orvosok. Ennek főbb célkitűzéseit a keretes betétben (jobbra lent) sorol­tuk fel. A táplálkozás és az életmód megváltoztatása néhány hét vagy né­hány hónap alatt meghozhatja a kívánt eredményt. Ha azonban nem hozza meg, akkor a betegnek meg kell barát­koznia a tartós, mindennapos gyógy­szerszedés gondolatával. Előrehala­dott magasvérnyomás-betegségben a gyógyszeres kezelés biztosan nem nélkülözhető.

A kezelés során az ideális vérnyomás (<120/80 Hgmm) elérésére kell töre­kedni, de nem mindenáron. A mini­mális cél az lehet, hogy a vérnyomás ne emelkedjen 140/90 Hgmm fölé (ha 60 évesnél fiatalabb a beteg), illetve 150/90 Hgmm fölé (ha a beteg már el­múlt 60 éves). Vesebetegség vagy cu­korbetegség fennállásakor különösen fontos az erélyes és következetes vér­nyomáscsökkentő kezelés.

A vérnyomáscsökkentő szerek leg­fontosabb csoportjai: a vízhajtók (pl. hidroklorotiazid); a vese hormonjának vérnyomásemelő hatását gátló gyógy­szerek: ún. ACE-gátlók (pl. ramipril) és angiotenzinreceptor-blokkolók (pl. valsartan); a kalciumcsatorna-gátlók (pl. amlodipin); valamint a béta-blok­kolók (pl. carvedilol). Egyszerűbb ese­tekben az orvos egy gyógyszerrel kezdi a kezelést, s ha az maximális adagban sem elég hatásos, akkor vagy másik szerre vált, vagy a kezdetben adott ké­szítményt másik gyógyszercsaládba tartozóval egészíti ki.

 A súlyos hipertónia kezelésében ma már inkább szabály, mint kivétel a kombinációs kezelés. A többféle vér­nyomáscsökkentő gyógyszer szedésére kényszerülő betegek számára egyszerűbb, pontosabb és ezért hatásosabb terápiát tesznek lehetővé a nagy vá­lasztékban rendelkezésre álló fix dó­zisú gyógyszer-kombinációk. Ezek is, mint a többi vérnyomáscsökkentő, csak receptre kaphatók, és szigorúan be kell tartani az adagolásukra vonat­kozó előírást, mert nemcsak a magas vérnyomás, hanem a túlzott vérnyo­másesés is veszélyes lehet.