Állandó rovat
Van egy kérdésem
A bizonyítékok összegzése
Csonttörések.
A combcsont atípusos
szártörései a trochanter alatti terület-
re vagy a diafízis területére lokalizá
lódnak, és minimális trauma hatására
jönnek létre. Egy kanadai eset-kont-
roll vizsgálatba 716 olyan 79–88 éves
nőt vontak be, akiknek biszfoszfo
nátterápia után atípusos combcsont
törésük volt, valamint 3580 kont
rollszemélyt, akik nem szenvedtek
csonttörést.
1
Az átmeneti (100 napnál
rövidebb ideig tartó) kezeléshez ké-
pest a legalább 5 évig folytatott tar-
tós biszfoszfonátterápia az atípusos
törések kockázatának megnövekedé-
sével járt (korrigált esélyhányados:
2,74; 95%-
os MT: 1,25–6,02). A szer-
zők a felírt recepteket megvizsgál-
va azt találták, hogy 52 595 olyan
nő közül, aki több mint 5 éven át
biszfoszfonátot kapott, csak 71-nek
(0,13%)
volt atípusos törése.
Egy retrospektív eset-kontroll vizs-
gálatban 477 olyan, 50 éven felüli
beteg adatait tekintették át, akiket
trochanter alatti vagy combcsont
szártörés miatt egy svájci kórházban
kezeltek.
2
A töréseket a következő
csoportokba osztották be: atípu-
sos (haránt vagy rövid ferde) törések
(
n=39) és klasszikus (spirális, ék ala-
kú, szegmentális vagy komplex sza-
bálytalan) törések (n=438). A kutatók
összehasonlították a biszfoszfonátok
alkalmazását és ennek tartamát ezek-
ben a csoportokban, valamint 200
olyan, 50 éven felüli személy ese-
tében, akiknek nem volt törésük.
A biszfoszfonátok használatának ará-
nya az atípusos töréses, a klasszikus
töréses és a törés nélküli csoportban
82,1%, 6,4%,
illetve 11,5% volt.
Miután az adatokat korrigál-
ták a nemre, a kortikoszteroidok és
a D-vitamin alkalmazására néz-
ve, a biszfoszfonátok alkalmazása
mellett fellépő atípusos törés esély-
hányadosa 49,7-nek adódott a tö-
rés nélküli csoporthoz képest (95%-
os MT: 15,9–155,1). A klasszikus
törés esélyhányadosa azonban 0,5
volt (95%-os MT: 0,3–0,9), vagyis
a biszfoszfonáttal kezelt nők körében
50%-
kal csökkent az ilyen típusú tö-
rések előfordulása. Az atípusos
versus
klasszikus törési kockázat esélyhá-
nyadosa a biszfoszfonátkezelés tarta-
mával nőtt; 2 évnél rövidebb alkal-
mazás esetén az esélyhányados 35,1
volt (95%-os MT: 10,0–123,6), 2–5
éves alkalmazáskor 46,9 (95%-os MT:
14,2–154,4), 5–9
évi alkalmazáskor
117,1 (95%-
os MT: 34,2–401,7), 9 év-
nél hosszabb alkalmazás esetén 175
(95%-
os MT: 30–1028). A törések ös�-
szesített incidenciája alacsony volt
(357
klasszikus és 32 atípusos törés
1
millió személyévre). A klasszikus
törések incidenciája 12 éven át stabil
volt, de az atípusos töréseké évente
10,7%-
kal nőtt (95%-os MT: 0,4%–
20,3%).
2
A 2008-as eset-kontroll és kohorsz
vizsgálatba 1,5 millió, 50 évesnél idő-
sebb svéd nőt vontak be, akik közül
83 311
főt biszfoszfonáttal kezeltek.
3
Combcsonttörést 12 777 személy
szenvedett, és ezekből 59 volt atípu-
sos törés. A szerzők a biszfoszfonáttal
kezelt nők atípusos töréseinek relatív
kockázatát 47,5-nek találták (95%-os
MT: 25,6–87,3). Az abszolút kocká-
zat azonban kicsi volt, 2000 beteg-
re jutott egy atípusos törés (number
needed to harm [NNH]: 2000; 95%-os
Dr. Mollie Ashe Scott
1
Dr. Lindsy Meadowcraft
2
Debbie Skolnik
3
Melyek a biszfoszfonátok alkalmazásának
kockázatai?
1
É
szak
-
carolinai
E
gyetem
,
Eshelman Gyógyszerész-tudományi Kar, Asheville (Észak-Carolina, USA),
2
D
él
-
carolinai
G
yógyszerészeti
F
őiskola
,
Charleston (Dél-Carolina, USA),
3
H
egyvidéki
E
gészségügyi
O
ktatási
K
özpont
,
Asheville (Észak-Carolina, USA)
89
Bizonyítékon alapuló válasz
A biszfoszfonátok valamelyest növelik a combcsont atípusos szártöréseinek koc-
kázatát, ami a használat tartamával egyre nő (B szintű ajánlás, eset-kontroll és ko
horszvizsgálatokon alapul). Szintén kismértékben növelik az állkapocs oszteonekró
zisának kockázatát; ez gyakoribb az idősebbek és a nők között, illetve szájhigiénés
problémák vagy daganatos betegség mellett (B szintű ajánlás, rendszerezett átte-
kintéseken alapul). Az alendronát és a risedronát csont- és ízületi fájdalmat okozhat
(
C szintű ajánlás, esettanulmányokon alapul). A combcsont szártörése vagy az állka-
pocs oszteonekrózisa esetén meg kell szakítani a biszfoszfonátkezelést, és a kis tö-
rési kockázatú betegek esetében 3–5 éves terápia után meg kell fontolni a kezelés
abbahagyását (C szintű ajánlás, szakértői véleményen alapul).
