dátusa fokozatot 1978-ban, az akadémiai doktori címet
1991-
ben szerezte. Legnagyobb sikerű tudományos pub-
likációjában a renin–angiotenzin–aldoszteron rendszer
és a nátriumháztartás változásait ismertette vesebeteg-
ségekben, hipertóniában és cukorbetegségben. Több
könyvet írt, illetve szerkesztett. Számos választott funk-
ciója volt, tudományos társaságokat vezetett, kedves
egyéniségét mindenütt elismerés és szeretet övezte. Be-
tegei rajongtak érte, nemcsak belgyógyász és nefrológus
orvos volt, hanem tiszta, becsületes ember is, akinek va-
lóban legfőbb törvénye a beteg szolgálata volt.
Számos elismerést kapott, legutóbb 2014 márciusában
a Magyar Érdemrend középkeresztjét. A Nemzetközi Bel-
gyógyász Társaság 1998-ban elnökének választotta, ké-
sőbb a társaság elnökségének tiszteletbeli tagja lett. Szin-
tén tiszteletbeli taggá választották az American College
of Physicians (New York) testületben. Az igazi elismerést
azonban egész áldozatos életén át a betegek ragaszkodá-
sa és gyógyulása jelentette számára. A mindig példásan
elegáns, figyelmes, bizalmat árasztó, segítőkész, empátiás
orvos a betegek számára fél gyógyulást jelentett. A bete-
gek szeretete családi hagyomány volt, édesapja még 91
éves korában is fogadott betegeket a lakásán.
Érzékenysége és ragaszkodása a művészetekhez meg-
határozó volt hivatásának kiteljesedésében. Édesapja ki-
válóan hegedült, házi kamarakoncertek váltották egy-
mást a családi otthonban. Nagy hatással voltak rá a korai
oltárfestmények és a modern szobrászat, de értékelte az
absztrakt műveket is. Eredeti nyelven olvasta a legtöbb
klasszikus regényt. Korán bejáratos volt a művészkö-
rökbe, barátságba került Blaskó Péterrel, Gál Istvánnal,
Gothár Péterrel, Haumann Péterrel és Mensáros László-
val, aki később a felesége esküvői tanúja volt. A Szolnoki
Szigligeti Színházban ismerte meg Gyöngyössy Katalint,
a Filmlexikon szerint is az egyik legszebb és legvonzóbb
színésznőt. Hamarosan összeházasodtak, egy kislányuk
született, Andrea. Házasságuk sokak számára irigylésre
méltóan tiszta volt, szerelmük öt évtizeden át kitartott.
A közös érdeklődési kör (pl. koncert, színház, múzeum)
és a kölcsönös érdeklődés egymás szakmája iránt szoro-
san egymás mellett tartotta őket.
Első találkozásunk baráti közvetítésnek köszönhetően
1982-
ben volt. Kérte, hogy
Hipertónia
című kéziratát se-
gítsem nyomdai kapcsolataim révén kinyomtatni a deb-
receni Alföldi Nyomdában. Így is történt, a Medicina
Könyvkiadó gondozásában a könyv 1983-ban megjelent.
A dedikált példányba, amit emlékbe kaptam, a szerző ezt
írta be: „Dr. Papp Zoltán barátomnak hálás köszönettel
nyújtom át első könyvem első példányát. 1983. február
11.”
Kapcsolatunk ekkor kezdődött, és 1990-ben folyta-
tódott, amikor Budapestre, a Baross utcai Női Klinika élé-
re kerültem. De Châtel Rudolf régi barátként fogadott, és
1991-
ben, mint újonnan megválasztott dékán azzal a fel-
kéréssel tisztelt meg, hogy legyek az Általános Orvostu-
dományi Kar Klinikai Bizottságának elnöke. Mi, bizottsá-
gi elnökök az akkori szabályok értelmében egyúttal az
egyetem szenátorai is lettünk, és volt alkalmunk éveken
át együtt dolgozni Vele.
Ez a kis hetes csapat annyira összekovácsolódott, hogy
azóta is, közel 25 éve minden évben kétszer együtt vacso-
rázunk. A múlt nyáron tartott összejövetelünkön Rudi ba-
rátunk már gyengélkedett, mondta is nekünk, hogy sür-
gős kivizsgálásra van szüksége. Sejtésünk igazolódott,
a betegség lefolyását már csak lassítani lehetett, de meg-
állítani nem. A 2013. decemberi vacsoránkon Ő volt a ven-
déglátó, és sejtettük, hogy ez lesz az utolsó közös össze-
jövetelünk. Még sokáig nem adta fel, kezelés alatt is eljárt
hangversenyekre, gyönyörű fehér haja, szeretetet sugár-
zó tiszta tekintete mindig kitűnt az emberek sokaságá-
ból. Április 11-én találkoztunk egy szakmai rendezvényen,
ahol elmondta, hogy az év második felében már nem fog
összejövetelekre járni. Mindezt őszinte higgadtsággal kö-
zölte, mint aki nagyon jól ismeri az Őt elpusztító kór tünet-
tanát és prognózisát, de életébenmindig, minden kihívást
finomméltósággal fogadott, és így nézett szembe várható
elmúlásával is. Meggyőződése ebben a kilátástalan hely-
zetben sem hagyta cserben, nagy erőt merített a hitből,
mely egész életét végigkísérte. „A meghalást én nem úgy
képzelem el, hogy az ember eltűnik. Az emberi lélek cso-
dálatos, az nem pusztulhat el. Olyan nincs, hogy a lélek
csak az agysejteknek, az élő sejteknek a terméke.”
Baráti társaságunk legutóbbi közös vacsorájára 2014. jú-
nius 4-énmég szeretett volnaeljönni, deaz utolsópillanat-
ban lemondta. Arra még volt ereje, hogy fogadja a követ-
kező napokban telefonhívásunkat, utoljára mindnyájan
elbúcsúztunk Tőle. Néhány nap múlva, június 12-én, 76.
születésnapja előtt egy hónappal meghalt. Következő ös�-
szejövetelünk az év végén esedékes. Én leszek a soros ven-
déglátó. Ha szerencsénk lesz, mind a hatan ott leszünk,
egyedül Ő fog hiányozni. Mindenesetre hét terítéket fo-
gok rendelni, az Ő tányérján gyertyát gyújtunk majd.
Búcsúztatása és temetése 2014. július 10-én, a Farkas-
réti Temetőben volt.
Dr. Papp Zoltán
