8
Szimpózium
A
pszichiátria pozíciója az orvos-
tudományon belül megújuló
hullámokban széles körű vi-
ták tárgya. A viták hullámai jellemzően
nagy visszhangot kiváltó eseményekhez
kapcsolódnak, melyek a szakmát és
gyakran a szélesebb publikumot is véle-
ménynyilvánításra késztetik.
Elsősorban a szakmát megszólító ilyen
esemény egy diagnosztikai rendszer
új változatának megjelenése. Nemrég,
2013.
májusban adták ki az American
Psychiatric Association (APA) égisze
alatt 1952 óta folyamatosan fejlesztett
Diagnostic and Statistical Manual of
Mental Disorders (DSM) 5. változatát.
Az egyes változatok megjelenése a köz-
véleményben is komoly reakciókat indu-
kált, példázva a pszichiátriának a hu-
mán lét mindennapjaiba, kultúrájába,
a korok változó szövedékébe való sokré-
tegű beágyazottságát és egyúttal a pszi-
chiátriával szemben támasztott, sokszor
egymással szembenálló társadalmi el-
várásokat. A társszakmákhoz képest ez
jelenti a pszichiátria egyik legnagyobb
kihívását, a biológiain túl a „spirituális”,
lelki aspektusok figyelembevételét. Nem
könnyű általános megelégedésre közös
nevezőre hozni e szempontokat. Az elvá-
rásoknak való megfelelés igénye, a pszi-
chiátria tudományos megközelítésének
különböző iskolái közötti konszenzus
kialakításának szándéka végigkövethető
a DSM evolúciójában is.
A pszichiátriában a 19. század közepé-
től találkozhatunk a tudományos igényű
megfigyelésen, leíráson, osztályozáson
alapuló koncepciókkal. Térhódításuk az
affektív betegségek és a később a szki-
zofrénia altípusának gondolt hebefrénia
(
dezorganizált szkizofrénia) és katatónia
(
elsősorban motoros tünetekkel járó al-
típus) tüneti konstellációkon alapuló
elkülönítésével kezdődött. A szintézis-
re törekvés jegyében Kraepelin mun-
kássága jelentett mérföldkövet: az egyes
major mentális zavarok elkülönítése
a változatos keresztmetszeti tüneteken
túli egységes tünetmintázatok alapján
(
dementia praecox
vs.
affektív zavarok),
a hátterükben felsejlő egységes agyi, bio
lógiai, genetikai eltérések a klasszikus
orvosi modell kritériumainak való meg-
felelés jogos igényét honosították meg.
Ezzel a fejlődési iránnyal párhuzamo-
san az eredetileg az élettan és filozófia
iránt is érdeklődő neurológus, doktor
Freud másmilyen szemléletet honosí-
tott meg: a tünetek lélektani, élettörté-
neti összefüggéseire fókuszált, ezeket
tágabb kulturális, szociális kontextus-
ban értelmezte és kezelte. Nézeteinek
viharos fogadtatása, hatalmas befolyása,
a tanaiból kifejlődő iskolák elterjedése
a klasszikus orvosi modell kizárólagos
elvárásának tarthatatlanságát mutat-
ta meg a pszichiátriában. A pszichiát-
ria humanizálásának indokolt igényét
támasztó, társadalomkritikát is megfo-
galmazó, az 1970-es évektől megjelenő
szociálpszichiátria – melynek radikális
irányzatai már inkább antipszichiátriai
álláspontot képviselnek – szintén abból
a kritikai alapvetésből indult ki, hogy
jelen tudásunk nemmeríti ki az orvo-
si modell kritériumait, azaz hogy egy
adott betegséghez egységes kóreredetet,
tünettant, lefolyást, ezzel konzekvensen
együtt járó patológiai leletet rendeljünk.
Pedig az elmúlt három évtized addig
sosem látott változást hozott a pszichiát
riában a képalkotó módszerek, a ge-
netikai technológiák, a farmakológia,
a neuropszichológia és a statisztikai el-
járások fejlődésének köszönhetően. Az
új eredmények azonban sok esetben
újabb kérdések felé mutatnak, és bizo-
nyos romantikus elképzelésekkel való
leszámolásban végződnek. Terjedni lát-
szik az a felismerés, hogy a pszichiát-
ria Szent Grálját nem a közeli jövőben
leljük meg. A funkcionális agyi képal-
kotó vizsgálatok révén már sok részletet
ismerünk az elemi mentális műveletek
(
figyelem, tanulás, kivitelező működé-
sek) mellett olyan komplex funkciókról
is, mint az érzelmi állapotok vagy a kép-
zelet. A neuropszichológiai és idegrend-
szeri képalkotó alapkutatások lépésről
lépésre épülnek be a mindennapi kli-
nikai munkába. E változások gyakorla-
ti szintézisét illusztrálja Herold Róbert
közleménye. A szkizofréniáról mint
humánspecifikus mentális zavarról való
gondolkodásunk reprezentálja a beteg-
ség neurokémiájáról, a lefolyás során
progresszíven változó tüneti képről, az
Útkeresés a klasszikus orvosi modellen túl
–
bevezető a pszichiátriai szimpóziumhoz
Dr. Szekeres György
PhD. Osztályvezető főorvos, Jahn Ferenc Kórház,
I. Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály,
Budapest
