Basic HTML Version
2
◊
Sclerosis multiplex M
ozaik
|
Elôszó
|
Kedves Kollégák!
A 2012. év elsô számába 12 közle-
ményt válogattunk.
Az elsô közlemény 1023 beteg ada-
tait dolgozza fel, és az életkor szere-
pét vizsgálja a betegség hosszú távú
prognózisában. Az adatok arra utal-
nak, hogy az életkor az SM fontos,
független kockázati faktora, és az
elôrehaladottabb életkor gyorsabban
vezet progresszív fázishoz. Hasonlóan
a korábban ismertetett nagy tanulmá-
nyokhoz, ez a munka is arra utal, hogy
a progresszív fázis elôtti, korai idôszak
dinamikája alapvetô a hosszú távú
prognózisban.
Szintén a késôi rokkantság predik
ciójával foglalkozik második referá-
tumunk, mely különbözô kvantitatív
teszteket hasonlított össze átlagosan
7,5 év követés alatt. A hosszú távú
állapotromlást az EDSS jelezte elôre
a legjobban, a 9 lyuk rúd teszt (9HPT)
egyáltalán nem bizonyult érzékeny-
nek. A 25 láb hossz megtétele (T25FW)
bár nem éri el az EDSS érzékenysé-
gét, a korai EDSS értékkel kombinálva
viszont javítja az elôrejelzés mértékét,
így mindkettô elvégzése javasolt lehet.
A harmadik referátum egy érde-
kes problémát vizsgál: hogyan kor
relál a klinikai és MR-vizsgálat a beteg
szubjektív életminôség-érzésével? Bár
a klinikus által felmért neurológiai
funkciók romlása és az MRI során ész-
lelt változások hatással voltak a bete-
gek által észlelt életminôségre, az
összefüggés számszerûleg csekély volt,
és az adatok elsôsorban a pszichés,
és nem a szomatikus életminôséggel
mutattak összefüggést.
A dohányzás hatása a sclerosis mul-
tiplexre az utóbbi években elôtérbe
került. Ezért egy nagy metaanalízis
adatait referáljuk: 3052 beteg adatai
alapján a dohányzás és az SM kialaku-
lásának valószínûsége között szoros
összefüggést találtak, míg a szekunder
progresszióra vonatkozóan nem, bár
korábbi adatok ezt is sugallták.
A terápiával kapcsolatos referátuma-
ink egy része a második vonalas keze-
lésekkel foglalkozik. Közel 100 beteg
adatainak feldolgozása arra utal, hogy
azelsôvonalbeli immunmodulálókeze-
lés mellett is aktív betegség („áttörô
betegség”) esetén a natalizumab és
az immunszuppresszáns (ciklofoszfa
mid és mitoxantron) kezelésre váltás
a relapszusrátát jelentôsen csökkenti.
Az „áttörô” SM-betegek gondos kivá-
lasztását követôen, a másodvonalbeli
terápiák mellékhatásait is figyelembe
véve, a betegek profitálhatnak a keze-
lés változtatásából. A mitoxantron-
kezelés hatását és biztonságosságát
vizsgálták 800 beteg részvételével leg-
alább 5 éves követés során. Két beteg-
nél alakult ki AML, a kezelést követô
52 terhesség és szülés során teratogén
hatást nem észleltek. A legtöbb mellék-
hatás dózisfüggô volt, így a maximális
kumulatív dózis határát 72 mg/m
2
-nél
javasolják az elfogadott 96 mg/m
2
-rel
szemben.
Az anti-AQP4 ellenanyagok által
mediált neuromyelitis optica (NMO)
kezelésére vonatkozóan eviden-
cia nincs. Az ismertetett referátum
10 olyan beteg esetében ismerteti
a rituximab-kezelés hatását, akiknél
korábbi immunszuppresszív és/vagy
immunmodulálás hatástalan volt.
A rituximab monoterápia 8 betegnél
hosszú távon (10–45 hónap) hatáso-
sabb volt, mint a megelôzô immun
szuppresszió, és csökkentette a relap
szusok számát.
Az interferon-béta-terápia effektivi-
tását a kezelés során kialakuló neutra-
lizáló antitestek (NAbs) befolyásolhat-
ják. A BENEFIT tanulmányban az elsô
klinikai eseményt követôen a betege-
ket IFNB-1b vagy placebo kezelés-
re randomizálták, majd 2 év múlva
vagy a klinikai definitív SM kialaku-
lásakor aktív kezelést ajánlottak fel
további 5 évig. E követés alatt történt
NAbs-meghatározás azt jelezte, hogy
a klinikai hosszú távú kimenetelre
a neutralizáló ellenanyagoknak nem
volt hatása, és az 5. év végére a betegek
kétharmada szeronegatívvá vált. Az
MRI által definiált konverzió kocká-
zata azonban a szeropozitív csoport-
ban magasabb volt, ami a tünetmentes
léziókkal állhat összefüggésben.
A natalizumab-kezelés komoly
kockázata a progresszív multifokális
leukoencephalopathia (PML), illet-
ve a plazmeferezist követô immun-
rekonstitúciós gyulladásos szind-
róma (IRIS). Referátumunk 40 beteg
esetén elemzi a betegség lefolyását.
Az adatok arra utalnak, hogy a korai
halmozás rosszabb kimenetellel tár-
sul, és az IRIS kezdetén alkalma-
zott szteroid kedvezôen befolyásolja
a prognózist. Szintén ismertetjük egy
elegáns immunológiai munka ered-
ményeit, ahol PML-IRIS során az
agybiopsziából izolált T-sejtek vizsgá-
lata JCV-vírus-ellenes immunválasz-
ra utal, mielin-specifikus autoimmun
T-sejt-válaszra viszont nem. Felveti
továbbá a liquorból meghatározott
vírusellenes antitestválasz diagnosz-
tikai szerepét, ha a liquor JCV DNS-
vizsgálata negatív.
Két molekuláris mechanizmusokkal
foglalkozó referátumunk szintén fon-
tos eredményeket mutat be. Az IFNB-
1b elôsegíti a neuronális prekurzor
sejtek differenciálódását több irány-
ban is, de a legmagasabb koncentráci-
óban döntôen a prooligodendrocyta-
differenciálódást preferálja. Az utolsó
közlemény az axonkárosodás új for
máját, a fokális axonális degenerációt
(FAD) ismerteti, amely reverzibili
tásában, sebességében és térbeli kor
látozottságában tér el az egyéb ismert
mechanizmusoktól, és ademielinizáció
nem feltétele. A kísérleti modellben
reaktív oxigén és nitrogén gyökfogók
segítették az axon regenerációját, ha
megfelelô idôben és lokalizációban
alkalmazták.
Boldog új esztendôt kívánunk, sok
diagnosztikus és terápiás sikert 2012-
ben is!
Prof. Dr. Illés Zsolt
Elôszó