A lap az onkológia gyakorlatával és elméletével foglalkozó eredeti, magyar nyelvű dolgozatokat közöl, melyek lehetnek felkért referátumok, szakmai ajánlások, eredeti közlemények, illetve ún. klinikopatológiai esetbemutatások. A benyújtott kéziratokat a szerkesztőbizottság szakértők bevonásával lektorálja. Hazai onkológiai tárgyú konferenciák kivonatainak közlésére is mód van, a szerkesztőbizottsággal történt előzetes egyeztetés alapján. A folyóirat folyamatosan beszámol a Magyar Onkológusok Társaságának életével kapcsolatos eseményekről.

A Magyar Onkológusok Társasága® (MOT®) – az Elnökség útján – (2015. március 10-én) díjat tűzött ki a hivatalos lapjában, a Magyar Onkológia folyóiratban 2015. évben megjelenő tudományos közlemények szerzőinek jutalmazására.

Az elmúlt egy-két évtizedben több hatékony citosztatikum és új típusú molekulárisan célzott kezelés bevezetésére került sor, melyekkel hosszabb remissziók és jobb túlélési arányok érhetők el, ezzel párhuzamosan azonban a korszerű kemoterápia nemkívánatos hatásai megjelenésének a lehetősége is folyamatosan növekszik. Ezek közül egyre nagyobb figyelem fordul a kemoterápia toxikus hatása következtében létrejövő perifériás idegkárosodás, más néven neuropátia (chemotherapyinduced peripheral neuropathy, CIPN) felé, melynek tünetei a perifériás szomatikus vagy autonóm idegek működészavarával hozhatók összefüggésbe. A CIPN jelentőségét az adja, hogy jelenléte kedvezőtlenül hat a beteg életminőségére, ezen túlmenően pedig a kemoterápia dózisának csökkentésére, esetleg felfüggesztésére kényszerítheti a kezelőorvost, ami viszont a beteg gyógyulási esélyeit ronthatja. A jelen összefoglaló áttekinti a CIPN patomechanizmusát, diagnosztikájának, megelőzésének és kezelésének a lehetőségeit, kitérve az egyes gyógyszercsoportok okozta idegkárosodás sajátosságaira. Magyar Onkológia 60:165–175, 2016

Kulcsszavak: kemoterápia indukálta polineuropátia, szenzoros neuropátia, proteaszómagátlók, platinavegyületek, vinka alkaloidák, taxánok, brentuximab vedotin, angiogenezisgátlók

A mielóma multiplex (MM) a csontvelő leggyakoribb primer rosszindulatú daganatos megbetegedése. Elsősorban az idős emberek érintettek, és a nemzetközi adatok szerint a férfiak körében kétszer gyakoribb, bár hazánkban a korai férfihalálozás miatt ez nem észlelhető. A betegség gyakorisága az elmúlt 60 évben közel másfélszeresére emelkedett. A betegek 5 éves túlélési aránya a 70-es évekbeli 25%-ról napjainkban 40%-ra nőtt, köszönhetően a nagy dózisú kemoterápiát követő autológ őssejtátültetésnek és az alig több mint egy évtizede bevezetésre került új mielómaellenes szerek alkalmazásának, mint az immunmodulátor (IMiD) thalidomid, lenalidomid és újabban pomalidomid, illetve a proteaszómagátló (PI) bortezomib, carfilzomib és legújabban az ixazomib. A kezelési lehetőségek száma hatalmas iramban nő, és ez nemcsak a már elfogadott gyógyszerek új kombinációinak, hanem az új gyógyszerek nagy arányú fejlesztésének is köszönhető, melyek a klinikai vizsgálatok útján a betegek számára is elérhetők. Magyar Onkológia 60:154–163, 2016

Kulcsszavak: MGUS, SMM, MM, diagnosztika, kezelés

A plazmasejtes mielóma elsősorban az idősebb populációt érintő betegség, amelyet daganatos plazmasejtek okoznak. A jelenlegi tudásunk alapján a mielómát tünetmentes klonális plazmasejt-szaporulat előzi meg, amit monoklonális gammopátiának nevezünk. A mielóma patogenezisének genetikai hátteréről egyre többet tudunk, de összességében még mindig jóval kevesebbet, mint számos más jól jellemzett hematológiai malignitás esetén. Ennek egyik oka, hogy a malignus plazmasejteket, azok alacsony proliferációs készsége miatt nehéz hagyományos citogenetikai módszerekkel vizsgálni. Az elmúlt években, az új molekuláris technikák (génexpressziós profil meghatározása, újgenerációs szekvenálás) térhódításával viszont egyre több információ jut a birtokunkba, amellyel a betegség kialakulásának, progressziójának háttere egyre tisztábbá válik. Az összefoglaló ezeknek a régebbi és újabb ismereteknek egy részébe nyújt betekintést. Magyar Onkológia 60:145–153, 2016

Kulcsszavak: mielóma, genetika, plazmasejt, szubklonális

A hajas sejtes leukémia és a rokon kórképek (HSL-variáns és szplenikus marginális zóna limfóma, SMZL) elkülönítő diagnosztikája igen nagy jelentőségű, mivel a betegek kezelése és a betegség kórjóslata nagymértékben különböznek egymástól. 2011 óta a hajas sejtes leukémia elkülönítését jelentősen megkönnyíti a melanómában már ismert onkogén szomatikus mutáció, a BRAF V600E felfedezése a hajas sejtekben. Ennek a genetikai eseménynek a megismerése tette lehetővé a terápiás fegyvertár BRAF-gátlószerekkel való bővítését. A betegség kezelésére első vonalban továbbra is purinnukleozid-analógok, elsősorban a cladribin javasoltak. Munkánkban ismertetjük a diagnosztika főbb lehetőségeit és nehézségeit, valamint a standard terápiás lehetőségeket, és ismertetjük egy molekulárisan célzott BRAF-gátlószerrel, a vemurafenibbel végzett kezelés eddigi eredményeit. A fentieken túlmenően összefoglaljuk saját tapasztalatainkat, melyet a klinikánkon gondozott, ill. konzultált, hajas sejtes leukémiában szenvedő 75 beteg kezelése, illetve nyomon követése során nyertünk. Magyar Onkológia 60:137–144, 2016 

Kulcsszavak: hajas sejtes leukémia, cladribin, vemurafenib, BRAF

A nyugati országokban, így hazánkban is leggyakrabban előforduló leukémiaformának, a krónikus limfoid leukémiának (CLL) a kezelése a betegség heterogenitása miatt nagy kihívást jelent a klinikusok számára. A betegség biológiai jellemzőinek részletesebb megismerésével és új terápiás eljárások bevezetésével a kezelés lehetőségei jelentősen javultak az elmúlt évtized során. Azonban a betegség továbbra is inkurábilis, teljes gyógyulást csak a transzplantáció jelenthet a betegek egy kis részénél. Mivel mind a diagnózis, mind a terápia terén jelentős változások voltak megfigyelhetőek az elmúlt években, szükségét éreztük egy magyar nyelvű összefoglaló megjelenésének. Az alábbiakban bemutatjuk a CLL-es beteg kivizsgálásának elsődleges szempontjait, összefoglaljuk a kezelés indikációjának alapelveit, illetve a kezelés megválasztásában döntő tényezőket, valamint ismertetjük az ajánlott terápiás lehetőségeket, az új és a klinikai gyakorlatban is egyre inkább megjelenő terápiás alternatívákat. Magyar Onkológia 60:127-136, 2016

Kulcsszavak: kezelés, krónikus limfoid leukémia, immunkemoterápia, ibrutinib

A krónikus limfocitás leukémia (CLL) a fejlett országokban a leggyakoribb érett B-sejtes non-Hodgkin-limfóma. Az újgenerációs szekvenálás megjelenésével az elmúlt években exponenciálisan növekedtek ismereteink a betegség kialakulásáról és progressziójáról. A teljes genom és exom vizsgálata során nagyfokú betegek közötti genetikai heterogenitás igazolódott. A legkülönbözőbb jelátviteli utakhoz tartozó CLL driver géneket azonosítottak, melyeknek prognosztikai és terápiás szerepük lehet. Csupán néhány gént írtak le, melyek az esetek legalább 15-20%-ában hordoztak mutációt, viszont számos alacsony frekvenciával mutálódott gént és nagyfokú betegen belüli genetikai heterogenitást figyeltek meg. A terápiaindukált klonális evolúció jelenségét is kimutatták a betegség lefolyása során, ami szerepet játszhat a kemorezisztencia kialakulásában. A CLL genetikai alapjainak alaposabb megismerésével lehetőség nyílik a betegek pontosabb rizikóbecslésére és az új terápiás lehetőségek hatékonyabb alkalmazására. Magyar Onkológia 60:118–125, 2016

Kulcsszavak: krónikus limfocitás leukémia, újgenerációs szekvenálás, driver mutációk, klonális evolúció

A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) a non Hodgkin-limfóma (NHL) leggyakoribb típusa. Bár ez a limfóma gyógyítható, mégis a betegek mintegy 40%-át relapszus vagy refrakteritás következtében elveszítjük. A 18F-fluoro-dezoxiglükóz pozitronemissziós tomográfia (FDG-PET) egy noninvazív, funkcionális, háromdimenziós képalkotó modalitás. Anatómiai képalkotóval, CT-vel kombinálva hibrid modalitásként (PET-CT) egyebek mellett különbséget tud tenni a nekrotikus tumormassza és az életképes daganatszövet között. A PETCT alapvető klinikai eszközzé vált az agresszív limfómák, így a DLBCL stádiumának megállapításában, illetve a kezelésre adott válasz megítélésében. Vizsgálták többek közt a kezelés előtti stádium meghatározásában, a restagingben, a kezelés alatti monitorizálásban, a betegkövetésben és a limfóma transzformációjának esetében is. Számos tanulmány eredményei alapján a PET-CT fontos szerepet játszik a korai terápiás válasz megítélésében, a kezelés, beleértve a sugárkezelés megtervezésében, a prognózis megítélésében is. Magyar Onkológia 60:108-117, 2016

Kulcsszavak: diffúz nagy B-sejtes limfóma, PET-CT, staging, válasz, prognózis

A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) érett B limfocitákból kiinduló, magas malignitású folyamat, amely a limfoproliferatív betegségek közel 30%-át kitevő leggyakoribb felnőttkori nyirokszervi tumor. A betegség klinikai, morfológiai, fenotípusos és genetikai szinten is rendkívül heterogén, amelynek hátterében már számos tényezőt azonosítottak: a limfómagenezis a B-sejt fejlődés eltérő szakaszaiban alakul ki (sejteredet), eltérő jelátviteli pályákon keresztül valósul meg, valamint az epigenetikai módosulások és az immunsurveillance kikerülését elősegítő mutációk is további változatos genetikai hátteret adnak a daganatoknak. A jelenlegi terápiával az esetek mintegy 30%-a nem gyógyítható. A túlélési eredmények javításának érdekében új biomarkerek definiálására van szükség, amelyek a limfómagenezis által meghatározott jelátviteli útvonalak szerint további csoportosítást és célzott terápiát tesznek lehetővé. Az alábbi összefoglaló célja a legfontosabb morfológiai, fenotípus- és genotípus-szinten meghatározható, a betegség kimenetelét befolyásoló tényezők bemutatása és gyakorlati útmutató a jelenleg rutinszerűen alkalmazható, diagnosztikai és prognosztikai jelentőséggel bíró patológiai, molekuláris módszerekhez a kemo-immunterápiával kezelt DLBCL tumorok esetében.Magyar Onkológia 60:99-107, 2016

Kulcsszavak: diffúz nagy B-sejtes limfóma, centrum germinativum B-sejt, aktivált B-sejt, prognosztikus faktor, biomarker