Egy 65 éves minnesotai asszony kóros vérzés miatt kereste fel nőgyógyászát. Az endometriumbiopszia nem jelzett rosszindulatú eltérést. Az orvos hormonterápiát írt elő a beteg számára. A beteg még néhány alkalommal tapasztalt vérzést, ami aztán abbamaradt.

Ez a rovat olyan eseteket mutat be, amelyek különböző peres ügyekben tárgyalt orvosjogi alapelvekre hívják fel a figyelmet.
Nem szándékozik jogi tanácsokat adni. Az esetek végén a magyar kiadás főszerkesztője tesz észrevételeket.

1. Nem ismerték fel a B csoportú Streptococcus-fertőzést a császármetszés során
2. Hiszteroszkópia során bekövetkezett bélperforáció
3. A túlságosan erős húzást okolták a karfonat sérüléséért
4. Nem kontrollálták a kóros citológiai leletet

Bevezetés
A nyugati világban a petefészekrák a nők körében az ötödik leggyakoribb halált okozó daganatos betegség, mely a széles körű terápia ellenére az érintettek jelentős hányadánál kiújul: előrehaladott betegség esetén sebészeti kezelés és kemoterápia utáni remissziót követően a betegek 80%-ánál következik be relapszus. Ugyan a legalább 6 hónapos remissziót követően kiújuló petefészekrákok esetében platinavegyületek alkalmazásával 10-12 hónapos betegségkontroll érhető el (platinaérzékeny tumorok), a klinikai kimenetel javítása és a kiújulásig eltelt idő növelése érdekében az ovarium-carcinoma sikeresebb kezeléséhez további terápiás lehetőségekre van szükség. Tartós betegségkontroll eléréséhez célzott, jól tolerálható fenntartó kezelés lenne optimális, mely a betegek életminőségében nem okoz jelentős romlást.

A minilaparoszkópia a hagyományos laparoszkópia alapelveit követi, ugyanakkor járulékos előnyöket ígér, mint például a kisebb hegképződés és a posztoperatív szövődmények számának csökkenése.

A levator ani szülési sérülésének kockázati tényezője a hüvelyi szülés, az idős anyai életkor, a születési súly, a szülés második szakaszának időtartama, a magzati fej mérete és a fogóműtét. A sérülés nem minden esetben okoz tüneteket, ám az esetek jelentős részében tartósan fennálló panaszok jelentkeznek.

Cikkünk segítséget nyújt ahhoz, hogy közérthető információkkal szolgáljunk a várandósok számára.

A fogamzóképes korú nők körében gyakoriak a görcsrohammal járó betegségek. Az Egyesült Államokban körülbelül 500 000 reproduktív korú nőt diagnosztizáltak ilyen kórképpel. A becslések szerint a görcsrohammal járó kórképek 100 nőre számítva 3−5 szülést érintenek, ám a pontos incidencia nem ismert.¹

Az elhízáshoz a modern világban szinte mindenütt előítéletek társulnak, bár a történelem során voltak olyan időszakok, amikor azt sok helyütt a jólét és a termékenység szimbólumának tekintették. A túlsúly és elhízás (obes, obesitas) kórállapot, amelynek során a túlzott zsírraktározás káros lehet az egészségre, számos egészségi problémához és a várható élettartam csökkenéséhez vezethet. Túlsúlyosnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (BMI, body mass index) 25,0–29,9 és elhízottnak, akinek 30 kg/m2 felett van. Ez utóbbin belül a BMI szerint alcsoportokat különböztetünk meg: BMI 30,0–34,9: I. fokú elhízás, enyhe; BMI 35,0–39,9: II. fokú elhízás, középsúlyos; és BMI ≥40,0: III. fokú elhízás, súlyos, morbid vagy extrém megjelöléssel illethetjük. Normális testsúlyról beszélünk 18,5 és 24,9 BMI esetén (a testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa).

Az elhízás népbetegség, hazánkban a lakosság negyede a túlsúlyos állapotot is meghaladva, elhízott. Nem jobb az arány a várandósok körében sem. Mindennapi tapasztalat, de ma már tudományosan is nyomon követhető, hogy az elhízott nőkre gyakrabban leselkednek betegségek, szülési nehézségeik lehetnek, gyakoriak a császármetszés utáni szövődmények, a magzatok/újszülöttek gyakrabban károsodnak, mint a normál súlyú nők gyermekei. Hazai Aktualitás rovatunkban áttekintjük a problémakör elméleti és gyakorlati szempontjait, a hozzáillesztett gazdag irodalomjegyzék segít a kérdés további tanulmányozásában.