hirdetés

Többen halnak magas vérnyomás miatt

Az USA illetékes hivatalának most nyilvánosságra hozott jelentése szerint a hipertónia okozta halálozás az utolsó 13 évben 23,1%-kal nőtt, miközben egyéb okokból a mortalitás 21%-kal csökkent. Minden fórumon folyik a vita, hogy mit jelentenek ezek a statisztikai adatok és miképpen lehetne javítani rajtuk.

hirdetés

A magas vérnyomás a leggyakoribb kardiovaszkuláris betegség: nálunk minden negyedik felnőttnek van hipertóniája, és világszerte az a tapasztalat, hogy mivel ez panaszt legtöbbször nem okoz, a betegek fele még a jó egészségügyi ellátású országokban sem tud róla, vagy nem kap megfelelő terápiát. Az Egyesült Államokban most okozott nagy megdöbbenést az illetékes hivatal, az US Centers for Disease Control and Prevention (CDC) nyilvánosságra hozott jelentése.

A beszámoló a 2000 és 2013 közötti, magas vérnyomással kapcsolatba hozható halálozást ismertette. Ebben a 13 évben a hipertóniával összefüggő kórképek életkorral korrigált halálozása 23,1%-kal növekedett, miközben a mortalitás minden más okból átlagosan 21%-kal csökkent. A hipertóniával kapcsolatba hozható halálozás különösen a férfiak körében lett nagyobb: a 45–64 évesek között 58,2%, a 65–74 éves korcsoportban 16,5%, a 75–84 éves korcsoportban 15,3% a növekedés, mindegyik statisztikailag szignifikáns (p< 0,05). A nők csoportjában a mortalitás növekedése 45-64 életév között, valamint ≥85 éves korban bizonyult szignifikánsnak (p< 0,05).

A növekedés a fehérbőrűeknél következetesen érvényesült, a hispán eredetűeknél hullámzott, a feketebőrűek csoportjában viszont csökkent a hipertóniával összefüggő halálozás. „A mortalitási ráta még 2013-ban is az utóbbi népességben volt a legnagyobb, de a többi csoporthoz képest a különbség mérséklődött” – hangsúlyozta Dr. Hsiang-Ching Kung, a munkacsoport vezetője.

Gregg Fonarow, a Kaliforniai Egyetem kardiológus professzora emlékeztetett arra, hogy „a hipertónia az infarktus, a szívelégtelenség, az agyi katasztrófa, a veseelégtelenség és a váratlan, hirtelen szívhalál vezető haláloka”. Noha évtizedek óta igyekszünk ezt tudatni az emberekkel, a betegeket mielőbb kiszűrni, a terápiát minél korábban elkezdeni, még mindig sok hiba van a rendszerben – tette hozzá Fonarow. „A magas színvonalú hipertóniaellátás igen komplex: szükség van hozzá a páciens, a család, a doktor, az egészségügyi rendszer egységes tevékenységére” – emlékeztetett a professzor.

A kutatók az egészségügyi hivatal adataiból minden olyan esetet földolgoztak, ahol a halottjelentésben hipertónia szerepelt. A magas vérnyomással összefüggésben megemlítik, hogy a szívbetegség diagnózisát 2000-ben 34,2%-ban adták meg a halál okaként, 2013-ban már csak 27,7%-ban. Ebben az időszakban az agyi katasztrófa mint halálok ugyancsak ritkábban került a halotti jelentésekbe: 14,9% helyett csak 9,2%-ban.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.