hirdetés

Sztatin szedése mellett jobb a hirtelen szívhalál túlélésének esélye

Az American Heart Association kongresszusán elhangzott előadás szerint a sikeres újraélesztés előtt sztatinnal kezelt betegek nagyobb eséllyel hagyták el a kórházat, és egy év után is jobb volt a túlélésük.

hirdetés

A hirtelen, váratlan szívhalál világszerte a mortalitási statisztika súlyos tétele. Az Egyesült Államokban a kórházakon kívül évente százezer lakosból tizenhárom fejezi be így az életét, ami 326 000 halálesetet jelent. Ehhez még hozzáadódik átlagosan 209 000 eset a gyógyintézetekben. Nálunk minden esztendőben 20–25 ezer ilyen haláleset fordul elő.

A hirtelen, váratlan szívhalál Tajvan szigetén is hasonló mértékű közegészségügyi gond, mint bárhol másutt a világon. Ping Haun Yu és munkacsoportja ezért kigyűjtötte a tajvani egészségbiztosítási adatbázis adataiból az újraélesztést követő eseteket, melyek 2004 januárjától 2011 decemberéig történtek. Vizsgálatuk eredményeit New Orleans kongresszusi központjában, az American Heart Association idei tudományos ülésén ismertették.

Az előadás rendkívüli feltűnést keltett, mert igen sok betegre vonatkozó statisztikai adatok alapján eddig nem ismert összefüggésre hívta fel a figyelmet. Dr. Yu és munkacsoportja kigyűjtötte minden olyan hirtelen szívhalál részleteit, ahol az anamnézisben traumás előzmény nem szerepelt. A hétéves időszak alatt 137 913 beteg került a nyilvántartásba. A betegeket két csoportra osztották; az egyik csoportba azok kerültek, akik a szívhalál előtti évben legalább 90 napon át szedtek sztatinkészítményt (n=8249), a másikba azok, akiket bizonyíthatóan nem kezeltek sztatinnal (n=24 747). A készítmény legtöbbször atorvastatin vagy rosuvastatin volt.

Az adatok azt bizonyították, hogy azok, akiket sztatinnal kezeltek, a kórházon kívüli újraélesztés után 19%-kal gyakrabban kerültek élve a sürgősségi osztályra, mint a sztatint nem szedők. Még kifejezettebb volt a különbség a folytatásban: 47%-kal több ilyen beteget bocsátottak élve otthonába, és egy évvel később a túlélők aránya 50%-kal haladta meg a sztatinnal nem kezelt betegekét. A kiegészítésben még elhangzott, hogy a kedvező hatás a cukorbetegek esetében kiemelkedően jó volt.

A vitában szó esett a sztatinhatás föltételezett magyarázatáról is. Kiemelték, hogy a hirtelen szívhalált okozó kamrafibrillációt gyakran koszorúérplakk ruptúrája indítja el, és a sztatinok jelentősen fokozzák a plakkok stabilitását. Ugyanakkor a munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy az értékelt betegcsoport 95%-a kínai, így további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy az eredmények kiterjeszthetők legyenek más genetikai összetételű népességekre is.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.