hirdetés

Szívbeteg olimpikonok

Részletes szűrővizsgálatok ellenére is előfordul, hogy élsportolók hirtelen, váratlan szívhalál következtében fejezik be életüket. Most Olaszországban 1435 olimpikon közül 171 a korábbinál is gondosabb vizsgálat után, jelentős kardiovaszkuláris eltérés miatt, kiesett a további versenyekből.

hirdetés

Az Olasz Olimpiai Bizottság orvosszakértői nagy feltűnést keltő vizsgálatot végeztek, melynek eredményeit a European Association for Cardiovascular Prevention and Rehabilitation kongresszusán (EuroPRevent 2015) ismertették Lisszabonban, május 14–16-án. A munkacsoport vezetője, Dr. Paulo Emilio Adami azzal kezdte előadását, hogy „rendkívüli fizikai képességeik és meghökkentő teljesítményük ellenére az olimpiai játékok résztvevői között vannak, akik súlyos kardiovaszkuláris abnormalitásokkal élnek, beleértve életveszélyes szívzavarokat is”.

Dr. Adami és munkatársai 1435 férfi és 919 női sportolót vizsgáltak. A résztvevők átlagéletkora 27,6 év volt. A kiemelkedő sportolók 2004-től az olasz olimpiai csapat tagjai voltak, orvosi vizsgálatuk 2002 és 2014 között történt. A szokásos szűrővizsgálaton kívül 12-elvezetéses és terheléses EKG-vizsgálatot végeztek, valamint echokardiográfiát, de ha szükségesnek látták, ezeket 24-órás Holter-regisztrálással is kiegészítették.

A sportolók 31 nyári és 15 téli olimpiai sportágban versenyeztek. A vizsgálatokat végző szakorvosok meghökkenve vették tudomásul, hogy a 2354 sportoló közül 171-nél (7,3%) észleltek súlyos szervi vagy elektrofiziológiai kardiovaszkuláris abnormalitást. A 171-ből hat sportolót azonnal kiemeltek a csoportból, mert elváltozásaik életveszélyesnek minősültek. Másik 24 olimpikont átmenetileg fölfüggesztettek, de további vizsgálatok után, rendszeres orvosi ellenőrzés mellett visszaengedtek a sportpályára. A részletes vizsgálatok során a sportolók fiatal kora – átlagosan 27,6 esztendő – ellenére előfordult, hogy az igen veszélyes pontokon észlelt, nagyfokú koszorúér-betegségre alapozták a sürgős tiltást, de több esetben észleltek olyan kardiomiopátiát is, amely a hirtelen, váratlan szívhalálnak egyik leggyakoribb és korán fölismerhető oka.

A világhírű sportemberek hirtelen, váratlan szívhalála a média legtöbbször idézett szenzációja: ismert labdarúgók estek össze a pálya szélén, nemritkán meccs közben. Az ilyen tragédiák orvosi megelőzése a sportegészségügy egyik legvitatottabb kérdése, mert számítások szerint rendkívül sok és drága, kevés intézetben létező műszer segítségével lehetne egy-egy ilyen esetet előre jelezni.

Dr. Adami idézi azt a vizsgálatot, amely szerint Olaszország Veneto régiójában a sportolók hirtelen szívhalála 89%-kal csökkent: 3,6/100 000 fő/év volt 1979-1980-ban és 0,4/100 000 fő/év 2003-2004-ben, miközben a lakosság körében, a nem sportoló népességben ez a halálozás nem változott lényegesen. Ennek megfelelően az olaszoknál versenysportra csak az jelentkezhet, aki részletes szívgyógyászati vizsgálaton vett részt.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.