hirdetés

Nem biztos, hogy a xilitol megelőzi a fogszuvasodást

A természetben megtalálható cukorpótló, a xilitol hatásaira vonatkozóan rendelkezésre álló bizonyítékok nem elégségesek annak bizonyítására, hogy a xilitol alkalmas lehet a fogszuvasodás megelőzésére gyermekeknél és felnőtteknél.

hirdetés

Ezzel a következtetéssel zárul egy most napvilágra került Cochrane-elemzés, melyet a University of Manchester kutatói végeztek. A vizsgálatot vezető Philip Riley, az egyetemen működő Cochrane Oral Health Group képviseletében ezt mondja: „A kezünkben lévő bizonyítékok nem elegendőek meggyőző következtetések levonására a xilitol hatásaira vonatkozólag, és eddig nem tudtuk bizonyítani a természetes édesítőszer xilitol bármilyen előnyös hatását a fogszuvasodás prevenciójában.”

A xilitol egy széles körben használt és reklámozott cukorpótló, melyről azt máris tudjuk, hogy kevésbé károsítja a fogakat, mint a cukor. Emellett azonban felmerültek olyan javaslatok is, hogy az egyes termékek xilitollal való dúsítása révén elpusztíthatók a fogszuvasodást okozó baktériumok, ezáltal megelőzhető lehet a caries – az az állapot, mely a gyermekek akár 90 százalékát is érintheti világszerte, míg a felnőttek többsége is érintett.

Áttekintésükben a szerzők olyan véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatokat gyűjtöttek össze, melyek a xilitol hatásait elemezték a fogszuvasodás előfordulására gyermekeknél és felnőtteknél. A végső elemzésbe 10 vizsgálatot vontak be, melyek körülbelül 6000 résztvevőt öleltek fel. A 10 vizsgálatból származó adatokat metaanalízisként, azaz elemezték, mintha azok egyetlen nagy vizsgálat adatai lettek volna. A metaanalízis feltétele ugyanakkor, hogy a bevont vizsgálatok felépítése hasonló legyen egymáshoz. Ez esetben azonban az egyes vizsgálatok felépítése oly nagymértékben eltérő volt, hogy a szerzők csak két vizsgálatot tudtak figyelembe venni az összevont elemzés során, melyekben a xilitolt tartalmazó fogkrémek hatásai elemezték a fogszuvasodás előfordulásának függvényében több mint 4200 gyermek bevonásával Costa Ricában. Mindkét vizsgálatot ugyanaz a munkacsoport végezte. A két vizsgálat összegzett elemzése alapján a szerzők csak gyenge minőségű bizonyítékokat találtak arra, hogy 13 százalékkal csökkent a fogszuvasodás előfordulása azon gyermekek körében, akik 3 éven keresztül xilitolt is tartalmazó fluoridos fogkrémet használtak, szemben azokkal, akik xilitollal nem dúsított fluoridos fogkrémmel mostak fogat. Amikor az elemzést kiterjesztették az egyéb xilitoltartalmú termékekre – például szirupra, szopogató tablettára és tablettára −, akkor a szerzők nem vagy csak alig találták bizonyítottnak a xilitol preventív hatását. Ahogyan dr. Riley megjegyzi: „A xilitolt tartalmazó egyéb termékek esetében nem tudtuk eldönteni, hogy azok valóban előnyös hatásúak-e vagy sem. Különösen meglepett bennünket a xilitoltartalmú rágógumikkal kapcsolatos meggyőző bizonyítékok hiánya.” Ugyanakkor az is kiemeli, hogy „gyermekek körében a xilitoltartalmú fogkrémekkel foglalkozó, korlátozottan rendelkezésre álló kutatási eredmények csak az adott vizsgált populációra relevánsak.”

A szerzők rávilágítnak arra a tényre, hogy az idevágó vizsgálatok némelyike nem szolgált elegendő információkkal a xilitol mellékhatásairól, mint amilyen a felfúvódás, a hasmenés vagy a hashajtó hatás. A vizsgálat vezetője azt írja, hogy bár azt várták, hogy minden tanulmány kitér a mellékhatásokra, valójában azonban ez nem mindig volt így: „A cukormentes rágógumik, édesítőszerek, cukorkák és egyéb termékek jól ismert gasztrointesztinális hatásokkal bírnak, melyekről világos képet kell adni a jövőbeni kutatások beszámolóiban.”

A fogszuvasodás egyik oka a fogakat borító zománcréteg sérülése vagy elvesztése, ami a fogak érzékenységét, a fogbél gyulladását és egyéb fogbetegségeket eredményez. A kutatók jelenleg is dolgoznak olyan új biokompatibilis anyag kifejlesztésén, melynek segítségével újraépíthető lehet a sérült zomácréteg, ezáltal csökkentve a fogérzékenységet és jelentősen megnyújtva a jelenlegi kezelések hatásait.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.