Gyulladáscsökkentők és a depresszió
A szerzők a depresszió és a gyulladás közismert összefüggésére alapozva a vonatkozó szakirodalom analízisével azt találták, hogy a gyulladásra ható gyógyszerek előnyösek lehetnek a depresszió mérséklésében.
Ismert, hogy a depresszió egy krónikus, enyhe gyulladásos válasszal, a sejt-közvetített immunitás aktivizálódásával, valamint (a negatív immunszabályozási folyamatokban megnyilvánuló) kompenzációs anti-inflammációs reflex-rendszer (CIRS) aktivizálódásával jár. Növekszik a depresszíó neuroprogressziójában is szerepet játszó oxidatív és a nitrozatív stressz (O&NS), de nem tudjuk, hogy mi ennek a krónikus, gyenge gyulladásnak a forrása? (Berk). A depresszió és a gyulladás összefüggése tehát nem vitatható, a klinikus kérdése ezért az, hogy a gyulladásra ható gyógyszerek befolyásolják-e a depressziót?
Dán kutatók 2013. december 31.-ig átnézték a releváns irodalmat a Cochrane Central Register of Controlled Trials, a PubMed, az EMBASE, a PsychINFO, a Clinicaltrials.gov és egyebek alapján. Olyan randomizált vizsgálatokat kerestek ki, melyekben a felnőttekben alkalmazott gyulladáscsökkentők hatásosságát és mellékhatásait, valamint a depresszió összefüggéseit kutatták. Az adatokat két, egymástól független személy nézte át és értékelte, elsősorban a kezelések után kialakult depressziós score-t és az esetleges mellékhatásokat figyelték. Az értékelésre alkalmasnak talált 14 vizsgálatban 6262 beteg szerepelt: 10 klinikai vizsgálatban 4258 betegen nem szteroid gyulladáscsökkentőket, a másik 4 vizsgálatban 2004 beteg citokin-gátlókat szedett. Az együttes standard átlagos különbségben (standard mean difference, SMD) ez úgy jelent meg, hogy a gyulladáscsökkentő kezelések a placebóhoz képest javítottak a depressziós tüneteken (SMD: -0,34, 95%CI – 0,57-0,11, I² = 90%). Ez a kedvező hatás megfigyelhető volt a depressziós betegeken (SMD: - 0,54, 95%CI -1,08-től – 0,01, I² = 68%), valamint depressziós tünetekkel rendelkezőkön is (SMD: - 0,27, 95%CI -0,53-tól -0,01, I² = 68%). Az egyes vizsgálatok heterogének voltak, ezért nem volt lehetőség a klinikai depresszió és a depressziós tünetek között, valamint az NSAID-k és a citokin-gátlók közötti különbségek feltárására. Az analízis kedvezőnek tartotta a gyulladáscsökkentő kezeléseket a remisszió (OR:2,73), valamint a válaszarány (OR:2,41) tekintetében is. De a szelektív ciklooxigenáz-2-gáló celecoxib esetében végzett alcsoport analízis alátámasztotta, hogy a szernek antidepresszáns hatása (is) van (SMD: - 0,29, 95%CI -0,49-től 0,08, I² = 73%). A celecoxib hozzáadása az antidepresszáns kezeléshez kedvezőbb, mint a placebo hozzáadása (SMD: - 0,82, 95%CI -1,17-től – 0,46, p<0,001). A celecoxib további jótékony hatással van a remisszióra (OR: 7,89, 95%CI 2,94-21,17, p<0,001), valamint a válaszarányra is (OR: 6,59, 95%CI 2,24-19,42, p<0,001).
Hat vizsgálat számolt be a mellékhatásokról. Egyikben sem igazolódott, hogy a gyulladáscsökkentők (az NSAID-k, és a citokin-gátlók) növelték volna a gasztrointesztinális vagy kardiovaszkuláris mellékhatásokat 6 heti kezelés után, vagy fertőzésekben 12 heti gyulladáscsökkentő kezelés után a placebóhoz képest.
Ugyanakkor a metaanalízis szerzői megállapították, hogy a legtöbb ilyen klinikai vizsgálat kis esetszámú és rövid időtartamú volt, a megfigyelt hatások kis mértékűek és heterogének voltak, arra azonban alkalmasak, hogy felvessék a gyulladáscsökkentők antidepresszáns kezelési regimenekben történő használatának lehetőségét. „Meg kell határozni, hogy mely betegcsoportokban várható a gyulladáscsökkentők adása révén több előny, és erre pl. az emelkedett gyulladásos markerekkel rendelkezőknél, vagy a komorbid betegségekben szenvedőknél látunk esélyt” – jelentették ki a szerzők, hisz analízisünk tanúsága szerint a gyulladáscsökkentő (és ezen belül is e celecoxibbal történő) kezelés a depressziós tüneteket a mellékhatások kockázatának emelkedése nélkül csökkentette.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
3. BMC Medicine
