hirdetés

Az egészségügyben ma már kicsi a HIV fertőződés veszélye

Az USÁ-ban a HIV fertőzöttek igen nagy száma ellenére az egészségügyi dolgozók foglalkozás körében elszenvedett HIV fertőzése igen ritka, ami nagyrészt a megfelelő védelmi előírásoknak és azok betartásának köszönhető.

hirdetés

Az Egyesült Államokban a Centers fo Disease Control and Prevention (CDC), valamint a kormányzat HIV környezeti szakértői kb. negyed százada figyelik, azt, hogy a humán immunhiány vírus (HIV) foglalkozási ártalomként mennyire veszélyezteti az egészségügyi dolgozókat, a megbetegedéseket a National HIV Surveillance System jegyzi. Egészségügyi dolgozónak ebben a kérdésben minden olyan, az egészségügyben dolgozó olyan fizetett és önkéntes személyeket tekintik, akik egy HIV fertőzött anyaggal (pl. vér, szövetek, egyéb testváladékok), eszközökkel, burkolatokkal érintkezhetnek (orvos, nővér, laborban dolgozó személyzet, medikus, és a betegápolásban közvetlenül nem résztvevő takarító, biztonsági őr, önkéntes). A CDC a HIV-fertőződés megelőzésére már 1987-ben kiadott egy „általános elővigyázatossági”, majd 1995-ben a „standard elővigyázatossági” ajánlást, és 1996 óta a foglalkozási expozíció utáni profilaxis is javasolt antiretrovírális kezelés formájában.

A fertőzés gyanúja esetén az ismert HIV-hordozót és az érintett egészségügyi személy expozícióját, szerológiai státuszát azonnal dokumentálni és jelenteni kell. Fel kell mérni az exponált egészségügyi dolgozó kockázatát, és a megfelelő posztexpozíciós profilaxist kell indítani. „Lehetséges, de nem igazolt HIV-fertőzésről” akkor beszélhetünk, ha a feltételezett HIV-beteg vagy a fertőzésnek kitett személyzet szerokonverziója nincs dokumentálva.

Dr. M. Patricia Joyce (CDC Division of HIV/AIDS Prevention, National Center for HIV/AIDS, Viral Hepatitis, STD, and TB Prevention, Atlanta, GA) és kollégái a Morbidity and Mortality Weekly Report 2015. január 9.-i számában közölték legújabb adataikat.  2015 January 9, 63(53):1245-1246.. Ezek szerint 1985 és 2013 között 58 igazolt és 130 lehetséges foglalkozás körében elszenvedett HIV fertőzésről kapott értesítést a CDC. 1999 óta mindössze egyetlen olyan igazolt esetről van tudomásuk, amikor is egy laboratóriumi asszisztens 2008-ban élő HIV kultúra kezelése közben megszúrta magát. Az összes, 58 esetből 49 esetben perkután szúrás, 5 esetben mukokután expozíció, 2 esetben perkután és mukokután együttes expozíció, 2 esetben ismeretlen úton került a fertőzés az egészségügyi dolgozó szervezetébe. HIV-fertőzött vérrel 49-en, a laboratóriumban koncentrált vírusokkal 4-en fertőződtek meg, 1 személy vélhetően vérnek kinéző váladékkal, és 4 azonosítatlan testnedvvel exponálódott. Foglalkozás szerint az „igazolt” 59 fertőzött között az ápolónők voltak a legtöbben, szám szerint 24-en. Utánuk következtek a klinikai laboratóriumi technikusok (16), a nem sebész orvosok (6), a nem klinikai laborosok (4), a takarítók (2), a műtő asszisztensek (2), majd 1-1 boncmester, illetve önkéntes kórházi segítő, a légzésterapeuta technikus és egy dialízis technikus következtek. A „lehetséges”, de nem igazolt fertőzöttek között (150 személy) ettől eltérő arányban, de minden rendű-rangú, egészségüggyel kapcsolatos munkát végző szerepelt (pl. sok volt a nővér, az orvos, a klinikai labor-technikus, a takarító-fenntartó, az önkéntes segítő, a fogász és a mentős is).

Az előírások szerint minden – a beteg testnedveivel érintkező – dolgozónak gumikesztyűt kell viselnie, mert amíg az ellenkezője nem bizonyosodott be, addig minden anyag fertőzőnek tekintendő. A standard óvatossági előírások betartása (kesztyű, szemüveg) feltétlenül szükséges. A legújabb technikákkal az orvosi eszközök lehetőség szerint éles szélek nélkül kerülnek kialakításra (pl. tűk nélküli rendszerek). A használt fecskendőket, tűket és egyéb éles eszközöket külön konténerekbe kell gyűjteni, és nem kell próbálkozni azzal, hogy a gumisapkát visszahelyezzék a tűre. Vérrel vagy más testnedvvel való érintkezés után azonnal meg kell mosni a kezet és az egyéb bőrfelületeket. Bár a kontamináció, az expozíció megelőzése az elsődleges cél, de mégis megeshet az érintkezés: ilyenkor azonnal a meg kell tenni a megfelelő posztexpozíciós intézkedéseket.

Az USA-ban kb. 1,2 millió a HIV fertőzött felnőttek száma, és 7 közül 1 személy (14%) nem is tud fertőzöttségéről. Évente mintegy 50 000 új fertőzöttet regisztrálnak, AIDS-ben évente 13 000-14 000 ember hal meg. A HIV fertőzöttek ilyen nagy száma ellenére az egészségügyi dolgozók foglalkozás körében elszenvedett HIV fertőzése igen ritka, ami nagyrészt a megfelelő védelmi előírásoknak köszönhető. Hazánkban 2013 őszén összesen 2 535 HIV-fertőzöttet tartottak nyilván. Félő, hogy nálunk is ennek többszöröse a fertőzöttségéről nem tudók száma (EPINFO 20. évf.47. szám/).         

 

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült:

1. Medscape Medical News

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.