A monogámia hormonja

Ha monogám kapcsolatban élő férfiaknak oxitocint adnak, akkor nagyobb valószínűséggel tartják magukat távol számukra ismeretlen, vonzó nőktől és maradnak hűségesek élettársukhoz – erről számolt be a Journal of Neuroscience egyik közleménye november 14-én.

hirdetés

A hipotalamuszban termelődő oxitocinnak szerepe van a szülésben, a szoptatásban és elősegíti a szociális kapcsolatok kialakulását. Emellett erősíti az anya-gyermek és az élettársak közti kapcsolatot is. Egy 2011-es vizsgálat szerint kihangsúlyozza az olyan személyiségvonásokat, mint a melegség, a bizalom, az altruizmus és a nyitottság. Azt azonban még eddig nem mutatták ki, hogy az oxitocin emberekben segít megőrizni a monogám kapcsolatokat.

A mostani vizsgálatban dr. René Hurlemann, a Bonni Egyetem munkatársa és kollégái azt találták, hogy azok a férfiak, akik oxitocint kaptak, nagyobb valószínűséggel maradtak távol az őket megközelítő, ismeretlen nőktől, még ha vonzónak is tartották őket. Az egyedül élő férfiakra viszont nem volt hatása a hormonnak.

Mint dr. Hurlemann elmondta: „Korábbi állati kutatásokban azt mutatták ki, hogy a préripockokban az oxitocin alapvető szerepet játszik a monogám kapcsolat fenntartásában, a hűségben. Mi azt igazoltuk most elsőként, hogy hasonló hatása lehet emberben is”.

A kutatók egészséges, heteroszexuális férfiaknak oxitocint adtak nazális spray formájában. Háromnegyed órával később a férfit bemutatták egy vonzó nőnek. A nő különböző távolságokra állt meg a férfitől, s a kutatók mindig megkérdezték a férfit, hogy ezt „ideális távolságnak” érzi-e vagy „kissé kényelmetlen” közelségnek.

„Mivel az oxitocinról ismert, hogy növeli a bizalom szintjét, azt vártuk, hogy a hormont kapott férfiak közelebb engedik magukhoz a nőt, de ennek éppen az ellenkezője történt” – mondta dr. Hurlemann.

Az oxitocinnak ez a hatása stabil maradt, függetlenül attól, hogy a nő szemkontaktust létesített-e a férfival vagy félrenézett. Akkor is ugyanezt tapasztalták, ha a férfi ment közelebb-távolabb a nőhöz. Mindegyik férfi, akár oxitocint kapott, akár placebót, vonzónak értékelte a nőt. Azaz, a hormon nem azt befolyásolta, hogy a férfi mennyire látja szépnek a nőt.

A kutatás egy másik részében azt találták, hogy ha vonzó nő helyett egy másik férfi optimális távolságát kellett meghatározniuk a kísérleti alanyoknak, ezt az oxitocin nem befolyásolta.

Larry Young PhD, aki nem vett részt a vizsgálatban, de az Emory Egyetemen oxitocin szakértő, így kommentálta az eredményt: „Tudjuk, hogy a préripockokban az oxitocinnak fontos szerepe van a párkapcsolat kialakításában. Ez a vizsgálat arra utal, hogy az oxitocinnak a monogám viselkedésre gyakorolt hatása a rágcsálóktól az emberig konzerválódott.”

Forrás: Medical News Today

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.