Limfóma

A többi daganatos betegséghez hason­lóan a limfóma esetében sem tudjuk annak pontos okát, hogy a sejtek miért indulnak kontrollálatlan szaporodásnak. Vannak azonban bizonyos tényezők, ame­lyek jelenlétében az átlagosnál nagyobb eséllyel számíthatunk limfóma kialakulá­sára. Ilyen pl. az Epstein−Barr-vírus (EBV) okozta fertőzés, a családi halmozódás és a HIV- (AIDS-vírus-) fertőzés.

Minden limfóma egyforma?

A limfómák két alapvető típusa a Hodgkin-limfóma és a non-Hodgkin limfóma (NHL). A betegség gyermekeknél, fiatalabb és idő­sebb felnőtteknél egyaránt jelentkezhet.

A Hodgkin-limfóma leggyakoribb, klas­szikus formájának jellegzetessége nagy, kóros nyiroksejtek (limfociták) jelenléte a nyirokrendszerben. A Hodgkin-limfóma az esetek zömében gyógyítható. Az NHL-nek három altípusát különböztetjük meg a jellegzetes fehérvérsejtek alapján (B-sejtes, T-sejtes és NK-sejtes), ezek közül a B-sejtes forma a leggyakoribb. A kezelés előtt fon­tos tisztázni, hogy a limfóma mely típusával állunk szemben, mert a kezelési mód ennek függvénye.

Mikor kell limfómára gondolni?

A limfóma szűrővizsgálatára egyelőre nin­csenek jó módszerek. A minél eredménye­sebb kezeléshez az a legfontosabb, hogy a tünetek jelentkezésekor minél korábban orvoshoz forduljon a beteg, mert a korai felismerés ígéri a legjobb terápiás eredmé­nyeket és életkilátásokat.

Nyirokcsomók megnagyobbodása. A leggyakoribb tünet, hogy a nyirokcso­mók megnagyobbodnak, ami a felszíne­sebben elhelyezkedő csomók esetében könnyen kitapintható. A megnagyobbo­dott nyirokcsomók rendszerint fájdalmatla­nok, és többnyire a nyak bal oldalán, a hón­aljban vagy a lágyékhajlatban észlelhetők.

Láz. A másik gyakori tünet a nem túl magasra szökő láz, mely rendszerint nem állandó, hanem hullámzó lefolyású: időn­ként magasabbra szökik, de a lázas perió­dusokat láztalan időszakok választhatják el egymástól.

Éjszakai verejtékezés. Ez is jellegze­tes tünet: a beteg gyakran arra ébred, hogy ágyneműje vagy hálóruhája átnedvese­dett, azt ki kell cserélnie.

Akaratlan fogyás. Akár változatlan étvágy mellett is fogyás jelentkezhet. A beteg sokszor csak azt veszi észre, hogy a nadrágszíját egyre beljebb kell húznia öl­tözködés közben, vagy korábban kissé szo­ros ruhadarabjai lötyögni kezdenek rajta.

Ritkábban előforduló tünetek. Rit­kább tünetként jelentkezhet a bőr viszke­tése, általános gyengeségérzés, állandó le­vertség vagy étvágytalanság. Amennyiben a nyirokcsomó-nagyobbodás a mellkast érinti, úgy a légcső összenyomatása miatt előfordulhat állandó vagy visszatérő kö­högés/köhécselés vagy mellkasi fájdalom.

Az egyéb, kevésbé általános tünetek at­tól függenek, hogy a nyirokcsomók a szer­vezet mely pontján nagyobbodtak meg.

Vizsgálatok limfóma gyanújakor

Gyanús tünetek észlelésekor az orvos részletesen kikérdezi a beteget a tünetek jellegéről, erősségéről, lokalizációjáról és fennállásának idejéről. A kérdései arra is kitérnek, hogy előfordultak-e a családban hasonló tünetek, és sorra veszi a limfómára hajlamosító kockázati tényezőket is.

Fizikális vizsgálat. A fizikális vizsgálat so­rán az orvos igyekszik minél pontosabban fel­mérni az általános állapotot, az egyes szervek állapotát. Kiemelt figyelmet fordít a megna­gyobbodott nyirokcsomók típusos előfordu­lási helyeire (nyak, hónalj, lágyékhajlat), a máj és a lép esetleges megnagyobbodására.

Laboratóriumi vizsgálatok. A teljes vérkép célja a vér alakos elemeinek vizsgá­lata: annak felmérése, hogy valamelyik sejt­típus a normálisnál kisebb vagy nagyobb mennyiségben van-e jelen a keringésben, il­letve kimutatható-e kóros sejtalakok jelenlé­te. Egyéb, speciális (pl. immunhisztokémiai) vizsgálatokra is sor kerülhet.

Biopszia. A biopszia azt jelenti, hogy apró szövetmintát vesznek a gyanús nyi­rokcsomóból, vagy azt teljes egészében kimetszik. Az így nyert minta vizsgálatával a patológus nagy biztonsággal meg tudja mondani, hogy limfómával állunk-e szem­ben, és ha igen, akkor annak típusáról/altí­pusáról is nyilatkozik. Mint már említettük, ennek pontos ismerete elengedhetetlen a terápiás terv felállításához.

Képalkotó vizsgálatok. A képalkotó vizsgálatok elsősorban annak meghatáro­zására szolgálnak, hogy a betegség a szer­vezet mely részeit érinti. Ennek ismereté­ben állapítható meg a betegség stádiuma, ami szintén fontos a kezelés megtervezé­séhez. A képalkotó vizsgálatok körében sor kerülhet hagyományos röntgenfelvételek (pl. mellkasröntgen) készítésére, ultrahang­vizsgálatra, számítógépes rétegvizsgálat­ra (CT), mágnesesrezonancia-vizsgálatra (MRI), pozitronemissziós tomográfiára (PET-vizsgálat) vagy izotópos vizsgálatra.

Csontvelővizsgálat. Limfóma gya­nújakor esetenként csontvelővizsgálatot is végeznek: rendszerint a csípőlapátból vérképzőszervi sejtes elemeket szívnak ki további részletes vizsgálatok céljára.

A limfóma kezelése

A diagnózis felállítása után az orvos meg­beszéli a beteggel a kezelési lehetőségeket és a kilátásokat. A limfómák kezelésében többféle lehetőség jön szóba.

Kemoterápia. Szigorúan meghatáro­zott terápiás sémák és protokollok szerint citosztatikus gyógyszereket kap a beteg in­fúzió, injekció vagy tabletták formájában, a kóros sejtek elpusztítása céljából. Eze­ket a szereket általában kombinációban, meghatározott sorrendben alkalmazzák. A kemoterápia során fontos szempont a sokszor igen jelentős mellékhatások (pl. hányinger, hányás, nyálkahártya-kifekélye­sedés) kivédése, enyhítése.

Protein-kináz-gátlók. Ezzel a keze­léssel célzottan lehet csökkenteni a da­ganatsejtek növekedését és túlélését. A részben szájon át szedhető kinázgátlók (pl. ibrutinib) segítenek elpusztítani a daga­natsejteket, így lassítják a daganat növeke­dését. A kinázgátló kezelés mellett is szá­molni kell mellékhatásokkal, pl. a limfociták számának emelkedésével a kezelés első he­teiben, így fontos a szoros orvosi kontroll.

Sugárkezelés (radioterápia). Nagy energiájú sugarakkal „bombázzák” az érin­tett nyirokcsomókat és egyéb szöveteket. A besugárzást igen gondos tervezés és szá­mítások előzik meg annak érdekében, hogy a kóros sejtekre gyakorolt minél nagyobb hatás mellett a környező ép sejtek minél kevésbé károsodjanak.

Immunterápia. Az immunterápia célja, hogy a szervezet saját védekező rendsze­rét mozgósítsa a limfóma ellen. Erre a célra alkalmazhatók ún. monoklonális antites­tek (pl. brentuximab, rituximab) vagy az immunrekaciókban részt vevő sejtek mű­ködését befolyásoló szerek (pl. nivolumab). Az immunterápia kapcsán is számolhatunk súlyos mellékhatások lehetőségével, ezért a kezelések előtt alapos állapotfelmérésre, a kezelések alatt és után szoros orvosi kont­rollra van szükség.

Csontvelő-transzplantáció. Ezt a módszert rendszerint akkor alkalmaz­zák, amikor más módon nem érhető el kielégítő eredmény. A transzplantáció történhet a beteg saját, korábban le­vett sejtjeivel (autológ transzplantáció) vagy más személytől származó sejtekkel (allogén transzplantáció).

Mire számíthat a beteg?

A további kilátások alapvetően függenek a limfóma típusától/altípusától és a beteg­ség stádiumától. Általánosságban, minél korábban fény derül a betegségre, annál hamarabb megkezdődhet a megfele­lő kezelés, és a korai kezeléstől várhatók a legjobb eredmények és a leghosszabb túlélés. A limfómák egyes formái ma már akár teljesen gyógyíthatók, míg más ese­tekben korszerű kezeléssel a beteg élete jelentősen meghosszabbítható, akár igen hosszú túlélés is elérhető

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.